19. fejezet

Sziasztok Pudingok! Szünetben remélhetőleg több időm lesz írni, és több fejezettel tudok szolgálni. Köszönöm azoknak akik velem vannak, ezt a 39 feliratkozót és a 22.200+ megtekintést. Lehet másnak nem annyira, de nekem ez igen is nagy dolog. Vannak olyan pudingok akik azt hiszik/hitték, hogy nem fogok beszélni velük mert "híres" vagyok. Egyáltalán nem vagyok az. Minden pudingommal szívesen beszélek, csevegek, ismerkedek és ha segítségre van szükségetek akármiben, vagy tanácsra, mindenkinek állok szolgálatára. Gondolhatjátok, hogy ez csak süket duma, de nem. Én szeretném az összes pudingom életét egy kicsit feldobni, legalább azzal, ha új fejezet írok. Nagyon köszönöm mindegyikőtöknek az eddigieket, nagyon szeretlek titeket!!♥
Sok-sok puszi és ölelés
Pudiing


Egész nap másra sem tudtam gondolni, csak a teremben történtekre. Szerencsémre Patesz semmit sem látott vagy hallott, csupán nem értette mit csinálok bent mindig az ofival. Semmit.
Délután elkísért kosáredzésre, és végig ott is volt. Nézett engem, biztatott, a nevemet ordibálta. Csak edzés volt, nem is meccs. De ő mégis ott volt, és csak engem nézett. Csak engem.
Megvárta az edzés végét, azt, hogy visszaöltözzek a rendes ruhámba miután lezuhanyoztam, azt, hogy az edzővel vagy a többiekkel beszéltem, mindent. Csak várt és várt türelmesen...rám.

Este volt már, mikor a csarnokból elindultunk hazafelé. Nem tudtam másról beszélni, mint a holnap esti meccsről.
- Nagyon félek! Ez az edzés sem volt a legjobb!
- Ne félj, király vagy! Nem ismerek nálad jobb kosarast, és amúgy is, éles helyzetekben mindig előjön a legjobb - mosolyodott el. - Holnapra pedig ki kell pihenned magad, az edző is megmondta, de úgy nem tudsz pihenni, ha csak a holnapon töröd a fejed. Kaptál felmentést, én iratok anyával és nálatok alszok. Ne nézz így, ebbe nincs beleszólásod.!
Mosolygott még akkor is, amikor hitetlen szemekkel néztem rá. Eddig nem is gondoltam, hogy milyen szerencsés vagyok. Nagyon nagy szerencsém van, hogy itt van Pete. Bekönnyezett szemekkel néztem rá és megtorpantam, aminek hatására ő is így tett. Egymással szemben álltunk, én könnyes míg ő aggódó szemekkel.
- Mi a baj? Rosszat mondtam? - közelebb lépett hozzám, látszott rajta, hogy nem tudja mi van, de bánja, hogy miatta könnyeztem be. Pedig nem volt semmi bajom, csak...rájöttem. Rájöttem arra, hogy mindent odaadnék érte, arra, hogy nála jobb barát égen világon nincs és arra, hogy én szeretem őt. Teljes szívemből.
Megcsóváltam a fejem és a nyakába borultam. Olyan szorosan öleltem mint még soha, és vágytam arra, hogy ő ennél is szorosabban szorítson magához.
 Visszatért az az énem, mint amikor együtt voltunk. De egyikőnk se szerette egymást úgy.
Csak fellángolás volt kettőnk között, semmi igazi. Csak barátság. De most már kezdek mást érezni, ami nálam hülyeség. Ő szeret mint egy legjobb barátot szokás, semmi több. És ez elkeserít.
- Szeretlek, nagyon szeretlek - kezdtem el sírni. Ott álltunk a járdán este kilenckor, egymás karjaiba borulva. Egy szerelmes párnak ez romantikus pillanat lenne, de a barátoknak ez teljesen más.
- Nyugi, ne sírj, tss.. - csitított, mire nagyokat szipogtam. - Én is szeretlek, mindennél jobban.
A szívem kihagyott pár ütemet, majd olyan lódulattal kezdett el újra dobogni, mintha ki akarna törni a helyéről. Pedig nem lenne szabad.
Miután lenyugodtam elindultunk hozzánk. 10 perc sem volt az út míg odaértünk a házunkhoz, ez is csendben telt. Nem abban a kínos csendben, hanem mindketten elmerültünk gondolatainkban.
Otthon anya örömmel üdvözölte barátomat, felhívta az anyját, hogy nálunk alszik, és holnap is velem lenne. Beleegyeztek, hisz a szüleink imádják egymást és minket. Legjobb barátnők. Szegény Marcsi, mikor Pete apukája meghalt nagyon maga alatt volt, ahogy Patesz is, de szerencsére az anyukája megint boldogságra tett szert Rolcsi bácsi mellett és még Patesz is nagyon jól kijön vele. De kanyarodjunk vissza.
Mivel drága barátocskám eldöntötte, hogy már alszunk is ezért elkezdtem vetkőzni. Előtte. Igen, egy kicsi szándék is volt az egészben. Levettem a nadrágomat és zoknimat, már csak felső és bugyi volt rajtam. Na meg melltartó. Elordítottam magam, kerestem a pizsifelsőm.
- Anyaaa! Hol van a pizsim??
- Kimostam vegyél fel mást! - ordított vissza lentről.
Nem nagyon szeretem a pizsiket, jobban bírom a póló-bugyi párosítást, ezért könyörgően meredtem Petére.
- Mi az? - kérdezte értetlenül.
- Aludhatok a felsődben? Please.
- Jó, rendben - és levette magáról. Ott helyben. A felsőteste csak úgy vonzotta a tekintetem, nyomban el is pirulhattam. Vöröslő fejjel vettem el a felsőjét majd lekaptam magamról a pólómat. Rajta volt a sor, elpirult, én pedig felvettem a felsőjét. Nagyon jó illata volt, megnyugtatott. Kikapcsoltam a melltartómat és levettem aztán eldobtam a szobámban. Rend lvl Luca.
Be is feküdtem az ágyba, megvártam míg Patesz is leveszi a ruháját és befekszik mellém. Átdobta kezét a derekamon és közel húzott magához. Kezemet rákulcsoltam övére és elnyomott az álom.