24. fejezet ( évadzáró rész)

Na igen. Ide is elérkeztünk. Azért gondoltam, hogy ez bizony egy évadzáró rész, mert teljesen lezár egy szakaszt Luca életéből. Tudom, régen kellett volna már ezt hoznom, vagy valami életjelet magamról, de na. Remélem tetszeni fog nektek, és várom a tippeket, mik lesznek a következő évadban:D A másik évad első része nem tudom mikorra lesz várható, addig szeretnék pár újítást, de azok még nem biztosak.
Puszil és ölel titeket
Pudiing


Tette amit kértem, a sebességkorlátokat megszegve hajtott a rendőrségre. Nem telt bele 10 percbe, hogy odaérjünk. Kiszálltunk a kocsiból, és már rohantam volna befelé, csakhogy a tény, hogy egy golyó van a lábamban, igenis megnehezítette.
Tanárom hozzám rohant és felkapott az ölébe, de mielőtt bármit is szólhattam volna, elkezdett sietősen befelé menni. Ahogy beértünk rengetegen néztek ránk, majd jött pár rendőr. Váó, egy rendőrségen kik jöhetnek? Hülye vagy Luca...
- Jó estét! Meglőtték és azt mondta ide jöjjek ne a kórházba és... - kezdte mondani az engem tartó isten, aki aggódva is észveszejtően nézett ki. Várjunk, mi? Hol járok?
- Felszeretném dobni a bandát akit keresnek. A kajáldás rablás, drogcsempészet, kísérelt emberi ölés, betörések. Mind ők voltak. A gyógyszer gyár melletti sikátor a menedékük. Körül-belül 25 percük van míg elmennek. Vigyázzanak mert sokan vannak é-és - akadtam meg beszédemben ugyanis megszédültem és fejem is megfájdult így összeráncoltam homlokomat és sokat pislogtam, hogy ne ájuljak el. Még nem. - , a...a vezetőjük egy nő, azt hiszem 20-21 éves és....és a neve... a neve.... ha elmondom ígérjék meg... ígérjék meg, hogy nekem nem lesz semmi bajom. Hogy én nem kerülök oda ahova ők, és, hogy a családom - kezdtem el sírni, a félelem teljesen átvette felettem az uralmat, szinte egész testem remegett, mint a nyárfalevél. - Nem fogja őket senki sem bántani, ugye? - és itt K.O.

A rendőrbácsi biccentett egyet, a többit már küldte a helyszínre, beültek a rendőr autóba és elindultak lezárni az életem egyik legrosszabb szakaszát. Elmotyogtam Kenta igazi nevét aztán a bácsi megsimogatta az arcom megígért valamit, de már nem hallottam mit. Semmit sem hallottam. Elájultam.
***
Legközelebb mikor felébredtem a szokásos kórházi szagot éreztem. Mint a filmekben, a gép csipogását a nyitott ablakból beszökött szellő vitte arrébb. Mikor szememet kinyitottam hamar vissza is kellett csuknom, mert a fény erős hatással volt retináimra, én pedig megelőztem kiégetésüket. Amint sikerült rendesen kinyitnom a szemem, körülnézhettem a szobában. Nem volt bent senki rajtam kívül, az ágy mellett volt két szék, az egyiken pedig egy utazótáska. Ahogy kicsit nyújtóztam, hogy beletekintsek, láttam benne az én ruháimat. Mielőtt még bármit is csinálhattam volna velük, vagy akármivel is, nyílt az ajtó és a már ismerős orvost pillantottam meg. Ő volt az, aki bekötözte a fejemet, mikor drága Oli leejtett a hátáról. Onnantól meg már ismerős a történet.
- Hát felébredt a kisasszony! - mosolygott. Azonban a múltkorival ( jó régen volt már) ellentétben, most szemei alatt sötét karikák húzódtak, arcán itt- ott fellelhető volt pár ránc, de még így is helyesen festett korához képest. Ha anyám egyedülálló lenne, ezer százalék, hogy szívesen bemutatnám neki. Mondjuk, gondolom már találkoztak, hisz én itt vagyok a kórházban, ő az orvosom és hát.. na. Értitek.
- Fel - hangom rekedtes volt, torkom pedig ki volt száradva. Segített felülni és kezembe nyomott egy pohár vizet. Nagy kortyokkal hamar elpusztítottam a pohár tartalmát.
- Jaj, te lány, mibe keveredtél!? - sóhajtott hatalmasat.
- Semmi jóba.. - szemeim megteltek könnyekkel, de biztos nem az orvosom előtt fognak kihullani. Az orvos látván ezt kicsit megilletődött és megsimogatta a hátam.
- A lábadat megműtöttük, kiszedtük belőle a golyót és szerencsére semmi komplikáció nem akadt a műtét során. Még egy hétig bent tartjuk, aztán ha ép lesz és egészséges hazamehet. A lába fájni fog még egy darabig és a kötésre vigyázni kell. Szerintem mindent elmondtam - mosolygott rám.
- A családom? - néztem rá félve.
- Kint vannak, de egyszerre csak egy ember jöhet be. Illetve majd a rendőrség szeretné kihallgatni önt.
- Rendben, de a testvéremmel szeretnék előtte beszélni. Utána jöhetnek a rendőrök. Aztán anya. - biccentettem oldalra a fejem kétségbeesetten az 'anya' szót kimondva.
- Akármit, kislány. Behívom - mosolygott rám, de nem az a bíztató orvos féle mosoly volt, hanem az az őszinte. Amitől az ember ténylegesen lenyugszik.

Amint becsukta az ajtót nemsokára ki is nyílt és belépett rajtam drága ikrem, akit a világért se cserélnék le. Szemei fáradtak voltak, de kicsit megnyugodtak amint észrevette, hogy semmi komolyabb bajom. Leült az üres székre és megfogta a kezem, majd ráhajtotta a fejét. Nem szólt egy szót se, csak voltunk ketten, teljes nyugalomban.

Pár perc elteltével felemelte fejét mancsomról és arcomhoz hajolt. Először az arcomra majd pedig a homlokomra adott puszit.
- Soha többé ne csinálj ilyesmit. Nem fogom bírni - nézett szemeimbe. Azok a visszatartott könnyek most kezdtek el folyni, de semmit sem tudtam kinyögni. Így is értette, tudta, hogy már rég megígértem. Ha neki nem is, magamnak biztosan. Aztán elkezdtem énekelni, hogy kicsit oldódjunk fel mindketten. Régi bevált módszer.

Hey what's up, it's been a while
Talking 'bout it's not my style
Thought I'd see what's up, while I'm lighting up
It's cold-hearted, cold-hearted

Nyugodt hangomra Kevin szeméből is kicsúszott pár könnycsepp, de nem sajtálta. Előttem sosem sajnálta az efféle dolgokat. Ilyenkor csak én voltam neki, nem anya vagy apa és nem a hülye barátai. Én, a testvére. Mi, egymásnak.

Know it's late but I'm so wired
Saw you face and got ispired
Guess you let it go, now you're good to go
I'ts cold hearted, col-hearted

Az ajtó kinyitódott és benézett a rendőr, akire emlékeztem mielőtt elájultam volna. Ránéztem testvéremre aki bólintott majd elhagyta a kórtermet. A rendőr egy másik társával jött be, a hallgató leült mellém a másik kezében pedig egy jegyzetfüzet volt, gondoltam ő fogja leírni amit mondok. Biztonság kedvéért egy ilyen kis lehallgató cucc is felvette az egészet.
- Szeretnénk, ha elmesélnéd az egészet. Hogy kerültél kapcsolatba velük, mik történtek míg ott voltál, miket hallottál, egyszóval mindent - nézett jelentőségteljesen a szemembe. Minden elmondtam olyan részletesen, ahogy csak lehetett. Kábé egy órán keresztül mást nem csináltam, csak bevallottam mindent. Teljesen őszintén. Kaptam keresztkérdéseket, hogy nem hazudok-e, stb. De teljesen őszinte voltam, felőlem akár hazugságvizsgálót is hozhattak volna. Végig a szemébe néztem nem félve attól, hogy rendőr. Azt mondta, hogy nem emeltek vádat rám van a családomra, hogy megúsztam, mert ilyen információkat senki nem tudna szolgáltatni. Elmondta, hogy lehet, nem mindenkit kaptak el, de aki ott volt, beleértve Kentát is, elfogták. Mondták, hogy ne féljek, nem fog velem semmi rossz történni. Hevesen bólogattam és reméltem, hogy így is lesz. Megköszönték, hogy őszintén elmondtam mindent aztán elmentek.
És találjátok  ki ezután ki jött.
NANÁ HOGY ANYA
Először megölelgetett, puszilgatott, aztán mondta, hogy büszke, hogy ilyen éretten tudtam viselkedni és feldobtam őket, aztán dühös volt mert ilyeneket csináltam és még rendőr is faggatott. Próbáltam teljes póker arccal hallgatni ingadozásait de a végére már mind röhögtünk. Aztán mondtam, hogy nagyon álmos vagyok és pihennék mire azt mondta rendben, elmegy de még egy látogatót azért engedjek be mert sokat köszönhetek neki. Őszintén, fogalmam sem volt kire gondolt.
Amikor belépett az a személy, akinek végig el kellett viselni ezt a zűrzavart a szívem mintha kihagyott volna egy ütemet és csak a gép gyorsabb csipogására eszméltem fel. Szúrósan néztem a kütyüre, mire tanárom elnevette magát.
- Örülök, hogy semmi komolyabb bajod nem esett - mondta és küldött felém egy szívdöglesztő mosolyt. Ott helyben képes lettem volta elolvadni, hát még akkor amikor egy virágot rakott az ágy mellett lévő éjjeliszekrényre. Fehér rózsa, a kedvencem. - Mintha hallottam volna valahol, hogy ez a kedvenced - kezdte vakargatni nyakát majd idegesen beletúrt a hajába. Elvigyorodtam és kihúztam kezét hajszálai közül.
- Igen, köszönöm szépen - simítottam meg kézfejét. Még magam sem értettem cselekedetemet, egyszerűen nem gondolkoztam és elfelejtettem, hogy a tanárom ül itt. Heves sajnálkozásokban elvettem a kezemet de ő visszahúzta.

- Mondanom kell valamit - kezdte mire felvontam a szemöldökömet. - Amióta rád tévedt a szemem még legelső nap, szokatlan vonzalmat érzek. Egyszerűen ha te jelen vagy, elfelejtek minden normális dolgot ami körülöttem van és úgy érzem, hogy gázabbnál gázabb dolgokat makogok össze. Amikor az osztályteremben voltunk és belenéztem a gyönyörű szemeidbe, azt hittem képes lennék azonnal megcsókolni. Aztán az irodámban is teljesen elvesztettem a fejemet amiért utólag is bocsánatot kérek - hajolt közelebb az arcomhoz majd kezével megsimogatta a puha bőrfelületet míg én csak értetlenül hallgattam amit mond. - és én azt hiszem... azt hiszem beléd szerettem.
Mindvégig szemeimbe nézett és nem úgy tűnt, mintha nem mondott volna igazat. Biztosra vettem, hogy a fejem már paradicsom vörös így mielőtt gondolkodtam volna kezeimmel megfogtam az arcát és magamhoz húztam, hogy egy csókot lehelhessek puha ajkaira.
Szorosan tartott, egyik keze derekamat simogatta míg mi hevesen csókolóztunk. A levegőhiány választott szét minket annyira, hogy egymás szemébe nézve felnevessünk az egészen és itt mindketten tudtuk, nincs megállás.
Új fejezet kezdődik mindkettőnk életében.