18. fejezet

Reggel korán felkeltem, nem tudtam aludni. Már akkor tudtam, hogy ez egy szar nap lesz. A kedvem a nullát verdeste ráadásul még egy pattanásom is született. Odavánszorogtam a tükörhöz és elkezdtem sminkelni. Először pirosítás elleni krémet kentem szét az arcomon, ami után alapozót vittem fel, majd korrektort és púdert. A szememet szemceruzával kihúztam, aztán tussal macskaszemet kentem magamnak. Kétszer is volt, hogy az a tus a földön végezte, mert annyira nem sikerült normális tusvonalat húznom, hogy már ki volt a nemlétező faszom. Amikor ezt befejeztem elmentem a szekrényemhez és nézegettem a ruhákat. Szar kedvem szerint egy depis öltözéket választottam volna, de mivel tetszeni akarok Nor..khm, magamnak ezért próbáltam magamhoz képest csinos lenni. Az ősz igenis beköszöntött ezért a virágos hosszú ujjú Ramones-es pulcsimat vettem fel cicanacival. Fehér converse cipőm eléggé jól meg volt ezzel a ruhaszettel, én szerintem. A hajamat csak kifésültem így hullámosan omlott vállaimra. Épp felálltam a székből mikor Keve benyitott.

- Segítesz ruhát választani? - nézett zavartan körül a szobámban, mire én mindent tudóan elmosolyodtam.

- Hogy hívják a lányt? - kérdeztem kedvesen.

- Vivien.

- Szép név - mosolyogtam. - Na gyere, nézünk valami klassz cuccot - toltam ki a szobámból.
Átvánszorogtunk a szobájába és kiválasztottam egy fekete csőfarmert amit nemrég vehetett mert még egyszer sem láttam rajta, illetve egy fehér, egyszerű felsőt amin fekete "F*ck Your Selfie" felirat volt. Öcsikém igazán dögös volt, ha nem lenne rokonom én is rámozdulnék, de ez ugye nem meglepő, kire nem...

Együtt megreggeliztünk és együtt indultunk el suliba. Most deszkával gurultunk a sulihoz félúton a többiek is csatlakoztak, így mint régi csapat haladtunk előre.
Első órában, matekon dolgozatot írtunk. Nem hazudok, semmit sem tudtam. Általánosban szerettem a matekot, jó is voltam belőle, de ez a matek amit itt leművelnek katasztrófa.
Aztán következett az osztályfőnöki. Először orvosi papírokat osztott ki, ugyanis csütörtökön megyünk orvosi vizsgálatra. Le kell borotválkoznom, szóljatok majd! Aztán jöttek a közszolgálati papírok. Az évben kötelező letenni az 50 óra közszolgálatot, aminek valljuk be, semmi értelme. Szerintem a kórházba fogok menni, mert az közel van. Majd még meglátom. Az egész osztályfőnöki óra elment ezekkel, csekket kaptunk a később kapott könyvekről és a többi. Na meg, közölte, hogy pénteken fogadóóra lesz. Tudni kell anyáról, hogy ő minden létező szülőin és fogadóórán ott van, nincs esély megúszásra és esetleges kegyelemre. És nem tudja még a spanyol kettesem..
Miután kicsengettek, az ofő megint benntartott. Pedig nem is csináltam semmit!!
- Luca, beszélnünk kell, és ez nem várhat! - állt elém az asztalt megkerülve. Meglepődtem hirtelen közelségétől, zavarba jöttem. Fene egye meg azokat a szemeket és aranyos arcot!
- Mi lenne az, tanár úr? - mosolyogtam félénken. Nem tudtam miről akarhat beszélni, a magánéletemhez pedig semmi köze.
- Ne hívj így - utasított egy kicsit haragosan mire felemeltem az egyik szemöldököm. - Tegezz.
- Jó, Dávid, mit szeretnél? - adtam meg magam parancsoló tekintetének.
- Mondd ki még egyszer a nevem.
- Tessék?? - minden zavaros volt, nem értettem mit akar.
- Csak mond ki! - fogta meg vállaim. Ahogy hozzámért libabőrös lettem, gerincemen átfutott a hideg forróság. És ismét, a leírottaknak semmi értelme.
- Dávid, mit szeretnél? - és itt azt hittem elájulok. Fogta magát és megcsókolt.

Sok minden leírhatatlan amit akkor éreztem. Tudtam, ó, nagyon is jól tudtam, hogy ezt nem lenne szabad. De mégis, valami miatt visszacsókoltam. Szánk úgy mozgott együtt, mintha rég erre lennének összehangolva. És mint mindig, minden álomnak vége szakad. A csengő megszólalt, az eszem visszatért és ezzel a lökéssel tántorítottam el magamtól. Amit csináltunk hiba volt. Mindkettőnk függ ettől, a legjobb lenne elfelejteni. Azóta se tudok másra gondolni, csak arra a pillanatra.
- Ez hiba volt, felejtsük el! - mondtam durván és sietősen.
- Nem, nem volt az. Bolondulok érted! Ne csináld ezt! - még a kölyökkutya szemei sem tudtak meggyőzni. Ebben az esetben nem.
- Nem! Sose lesz olyan, hogy te és én! Vagy te és vagyok én! Felejts el engem, és ha lehet ne szólj hozzám. Leszarom, hogy tanítasz vagy nem, leszarom, hogy az osztályfőnököm vagy, de mégis a tanárom, semmi kapcsolat nem lehet közöttünk. Menj és szedj fel egyet a suli lotyói közül, belőlem nem eszel! Remélem erre a csókra fogsz emlékezni, mert szent, hogy nem lesz több.
Arca megbántottnak hatott, de azzal a hatállyal amint elmondtam ezt, rohantam ki a táskámmal a teremből, ahol Patesz furcsa tekintettel várt, valószínűleg engem. Hogy mit látott és mit nem?! Na bazdmeg..