Son

2015. december 27., vasárnap

22. fejezet

Anyáék már rég aludtak mikor hazaértünk. An nem mert hazamenni abban az állapotban amiben volt, ugyanis a szülei egyből kiszagolták volna, hogy drága leányuk nem éppen józan kiscsibe.
Ikrem szobájában égett a villany, valószínűnek véltem, hogy ő is nemrég toppant be a házba. Láttam a bálon, igen szép lányokkal volt és a haverjai sem voltak olyan vészesek de a belső a lényeg, ugyebár. Azt is észrevettem, hogy Ivett - Keve osztálytársa - hatására teljesen elpirult. Nem szabad elfelejteni, erről faggatni kell!
Már mezítláb közlekedtünk a házban, ahogy előbb a járdán is. Nagyon fájt a lábunk a magassarkúknak és a sok táncnak köszönhetően, ezért látnotok kellett volna, milyen hulla fejjel lépkedtünk.
Akármennyire is próbáltunk halkan felérni a szobába, sehogy sem akart összejönni. An majdnem elesett, engem elkapott a röhögőgörcs aztán ezt követte barátnőm szitokáradata. Csoda, hogy az ősök nem keltek fel.
Mikor már épségesen a szobámban voltunk elkezdtünk vetkőzni. Levettük a ruhánkat és átcseréltük pizsire. Ann nagyon aranyosan festett a kezeslábasában, egyszerűen majd megettem. Hozzá képest az én pizsamám minden volt csak cuki nem. A rózsaszín, lámás cicanadrágom még csak passzolni sem passzolt a sötétkék, rénszarvasos pulcsimhoz. Akárhogyan is néztük, An volt az egyik véglet, én meg a másik.
Éjfél körül lehetett mikor álomba szenderültünk és még fájdalmasabb volt a reggeli kelés. Mindketten élőhalott, keserves fejjel meredtünk a másikra ami miatt mindketten felröhögtünk. Gyorsan megcsikiztem - tudni lehet róla, hogy nagyon csikis - viszont hamar abbahagytam mert a sikoltozása szörnyen bántotta a fülemet. Anya ezután be is jött, hogy legyünk halkabban, mert apa aludna. Mondta, hogy ma este vacsorázni megyünk Pete családjával ezért siessek haza suli után. Tudtára adtam, hogy felfogtam majd még értesített, hogy merre találjuk a reggelit. Ezután mindkettőnk arcára adott egy puszit és rohant dolgozni. Vörös elmormogta, hogy milyen aranyos anyukám van amit én csak egy mindent tudó mosollyal jutalmaztam.
Ezek után neki álltunk felöltözni. Mivel An nem hozott magával pólót, ezért én adtam neki. Olyat kerestem, ami nem nagyon szakadt és megy a szürke, magas derekú farmernadrágjához. Tekintve a kinti időjárásra, mindenképp melegebb öltözéket kellett rá adnom, vagy pedig keresnem még egy pulcsit. Arra jutottam, hogy odaadom neki a kék-fekete lenge ingemet a fekete kötött kardigánommal. Jól állt neki, miután felvette fehér Supra cipőjét elkezdett pózolgatni a tükörbe én pedig csak ingattam a fejemet jobbra-balra. Felvetette az ötletet, hogy öltözzünk hasonlóan én pedig vitatkozás helyett belementem, amit pedig egy hatalmas sikernek könyvelt el.
Ezért én is szintén szürke, bár kicsit buggyos fazonú farmert vettem fel aminek oldalsó zseb helyén cipzár volt így a telefonomat csak a farzsebembe tudtam elhelyezni. Felsőként a fekete madaras, fehér ingem szolgált amire egy szintén fekete bolerót vettem.
Ezután mindketten kisminkeltük magunkat a szokásos módon és lementünk reggelizni. Anya bundás kenyeret csinált aminek a felét készségesen befaltuk tudván, hogy Kevin úgyis megeszi a másik felét.
Így is volt, hamar behajította a kikészített ételt majd kis idő után mind együtt indultunk el a suliba. Valahol félúton csatlakozott hozzánk testvérem két osztálytársa, nevükön Ádám - akinél múltkor Keve ott aludt - és Attila. Ők mentek hátul, míg mi Annal elszórakoztunk - nagyjából rajtuk.
A suliban a téma még mindig a tegnapi gólyabál körül forgott. Az osztályban mindenki szörnyen sápadt, másnapos fejjel meredt előre.
Egy laza spanyol után, ahol megint le lettünk szidva nemtanulásunk végett egy kevésbé laza tesi következett- másoknak. Én könnyített tesis vagyok a térdem miatt, de még tesizni se tesiztem ugyanis mondtam a tanárnak, hogy meghúztam a lábam. Egy óra telózás, juj de jó nekem!
Angolon nem volt tanárunk, ezért a D osztályosokhoz ültünk be órára, semmit sem csinálva. Az infó is gyorsan elszaladt, repült felettünk az idő. Ezután pedig a kémia drága osztályfőnökünkkel. A múltkori után szinte átnéz rajtam, azóta egy óráján se szólított fel vagy feleltetett. Mindig elsőként hagytam el a termet az órája után, most viszont mivel Baluval beszélgettem nem siettem nagyon.
- Lu, megkérhetlek, hogy segítesz elvinni a cuccaimat a tanáriba? - szólt felém kérdése. Balu már el is köszönt, miszerint majd magyaron látjuk egymást.
- Persze - feleltem egyszerűen majd megfogtam a könyveket és elindultam. Sajnos, mikor beértünk a tanáriba az üres volt. Nem tudom felfogni, hogy annyi tanár van még sincsenek a tanáriban amikor én is itt vagyok. Vagy ez mindig direkt így van kiszámítva? Fene se tudja.
- Köszönöm szépen. Most pedig menj órára, mielőtt még elkésel - utasított rám se nézve. Nehogymá' én legyek a szar. Nem tudom miért, de zavart ez a hidegség. Mármint, nem az időjárásra gondolok, hanem rá. Mintha nem történt volna semmi. Mintha sosem mosolygott volna rám olyan csábosan, hogy azt higgyem elájulok. Mintha sosem láttam volna féltékenynek. Mintha sosem aggódott volna értem. Mintha sosem próbált volna megcsókolni.
Az egész mintha.. meg se történt volna, maximum a régmúltban, ami már régen feledésbe merült. Mintha csak álmodtam volna az egészet.

2 megjegyzés:

  1. Szia! Tetszik a blogod! Kicsit lehetne részletesebb,de amúgy nagyon jó! :-)

    VálaszTörlés
  2. Szia! Tetszik a blogod! Kicsit lehetne részletesebb,de amúgy nagyon jó! :-)

    VálaszTörlés