Son

2016. január 23., szombat

23. fejezet

Sziasztok pudingok! Köszöntöm az újakat is, nagyon boldog vagyok, hogy ennyien lettetek.!♥ Már 48 feliratkozó és több mint 29,000 megtekintés, úristen, elképesztőek vagytok!*q*
Régen jelentkeztem már a suli miatt, de nagyon jó lett a félévim és remélem nektek is♥ És a felvételizőknek is drukkolok!
Jó olvasást, kicsikéim!:)♥
Pudiing


A suli. Nem tudok mást mondani, de ezerrel kell tanulni és hiába volt az, hogy jaj kimegyek a haverokkal, már nem érünk rá. Egyikünk se.
Rengeteg házit adnak, tanulnivalót hiszen mégiscsak egy nagyon jó gimnáziumba jöttem és akármilyen meglepő, de én is sokat tanulok. Igen, mert észhez tértem miután minden tanár na meg apáék magyaráztak nekünk a nagybetűs "JÖVŐRŐL".
Drága testvéremmel sokat tanulunk együtt, de amilyen hülye az én fejem némelyik tantárgyhoz, úgy az övé is.
Ami meg Petét illeti, még mindig együtt van azzal a szőke csajjal, akinek nevét a mai napig nem tudom. Viszont már nem kerül vagy ilyesmi, ugyanúgy beszélünk suliba és hülyülünk Oliékkal a szünetben.
Az osztályközösség is jelentősen javult. A tánc óta már köztünk, lányok közt is minden rendben, nem próbáljuk meg megölni egymást Klauval, egyszerűen elmegyünk egymás mellett és mindketten próbáljuk könnyebbé tenni a másiknak a dolgokat.  Nem az, már többször kiosztott a fiúkkal kapcsolatban, de nem érdekel mit gondol más. Továbbra is a bandás pólós, bakancsos Puding vagyok, aki néha átváltozik lánnyá. Ennyi.
Justinnal is sokat beszélek, hol facebookon, hol skypeon de van, amikor csak írunk egy levelet a másiknak. Rengetegszer bevonja régi, legjobb barátnőmet a beszélgetésbe, és van amikor le is rázzuk a sok csajos téma miatt. De ő rendes és készséges, így olyankor kacsint egyet majd köszönés után távozik a szobából. A sajátjából.
Viszont az osztályfőnökkel semmi sem változott. Mintha egy idegen lennék neki, és nem értem miért.

***

Este volt, 11 óra. Éppen sétáltam haza Anntől, mert közös beadandót csináltunk. De nem tudtam mi lesz a dolgok vége.
Egyszer csak befogták a számat én pedig egyből elkezdtem kapálózni, ami valljuk be, nem sokat segített. Kezeimet leszorította és elkezdett nekem suttogni.
- Azt hiszed, hogy így kiszállhatsz? 
Tudtam ki volt Ő.  Azóta a fegyveres dolog óta nem akarok velük semmilyen kapcsolatba kerülni. Ők egy nagy hiba az életemben, a dolgok mikre rávettek még inkább. Teljesen ki akarok szállni, bármi áron.
Betuszkolt az ismerős kocsi hátsóülésére, lekötözte a kezem és befogta a számat egy ronggyal. A kocsi gyorsan hajtott, de Kirk szerencséjére nem jött egy rendőr se. Elvitt a helyükre, ahol minden megbeszélés folyni szokott, egyenesen Kentához. Amikor letérdeltetett előtte kivette a számból a rongyot mire én sikítani kezdtem. Nem volt jó semmire, csak egy hatalmas pofont kaptam.
- Ejnye, Luba, nem hittem, hogy ennyire örülsz nekem. Hiányoztam? - mondta rekedtes hangon.
- Hiányoztál a fenének! Engedj el és nem árullak el titeket a zsaruknak - szinte köptem a szavaimat, mérhetetlen düh látszódott egykori barátom arcán.
- Nevetséges dolgokat nyögsz. Ha mi megyünk, mész te is - jelentette ki magabiztosan de vigyora helyét egyből összepréselt szája vette át következő szavaimra.
- Ne hidd, hogy bármi is lenne. Nekik csak a kurva infó kell, ha feltételeket szabok, azt teljesítik, mégpedig beköpök itt mindenkit, én pedig végignézem, ahogy az egész bandád a sitten rohad. Legvészesebb esetben is könnyítenek rajtam a vádak, hogy én voltam az, aki feldobott titeket. Márpedig még bosszúra se lesz esélyed, amennyi mindent csináltál, egész életedben ott rohadhatnál el! - a végén már szinte ordítottam és annyira felhergeltem, hogy kihúzta csizmájából a pisztolyát és felém szegezte.
- Akkor egyszerű nem? Csak meg kell halnod. Sajnállak, Lubo, igazán tehetséges voltál - mondta majd meghúzta a ravaszt de elvétette, mert csak a lábamat találta el. Nem készült arra, hogy hátraugrok és nem a fejemet éri a golyója.
Hihetetlenül féltem. Futni sem tudtam a lábamban lévő golyó és az onnan szivárgó vér miatt. A fájdalom viszont adott egy löketet és tombolt bennem az adrenalin. Kint voltam az utcán szerencsémre jött egy kocsi ami hirtelen lefékezett előttem, hisz az úton álltam. Mivel jöttek utánam hamar bepattantam a kocsiba és a sofőr felé fordultam. Meglepetésemre és sajnálatomra, de azt kívántam, hogy bárki legyen az, csak ne Ő.
- Luca? Mégis mi... - nincs idő. Nem vágod?
- Hajts a rendőrségre! - halottam egy durranást, ami valószínűleg valamelyikük fegyveréből jött. - Siess, nem érünk rá!
Hallgatott rám és egyből a gázra taposott és elindult a rendőrség felé. A lábamra néztem, ami csupa vér volt, észre se vettem a szemeimből záporozó könnyeket.
- Van egy rongyod vagy öved? - néztem ismételten osztályfőnökömre aki idegesen, semmit sem értve markolászta a kormányt, ujjai ki voltak fehéredve a befektetett erőtől.
- Van egy a kesztyűtartóban - szorította össze az állkapcsát. Nem törődve túlságosan vele kivettem az említett helyről egy rongyot és vérző sebemre szorítottam. - Jézusom, te megsérültél! Mégis mi a rohadt fene folyik itt? Kórhá...
- Nem, nem viszel a kórházba. A rendőrégre viszel, besegítesz, én pedig feldobom azokat. Az én hibám, hogy rossz társaságba keveredtem régen.
- Akkor a múltkor.. - hagyta félbe mondatát, rosszat sejtve.
- Igen, igen de haladjunk már kérlek. Túl sok vért vesztek.
Ki gondolta volna, hogy tudok éretten is viselkedni, a kétségbeesett lányka helyett?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése