Köszönöm a feliratkozókat és ezt a sok megtekintést, a komizókat és mindent!! Szeretlek titeket!♥
Pudiing
Kint voltunk a kosárpályán, és játékos mégis komoly meccset játszottunk mi így tízen. Ez az első találka az Általánosban megismert haverokkal. Két szokásos csapatban voltunk és csak játszottunk ahogy tudtunk. Rengeteget nevettünk egyes bakikon, illetve beszólásokon mik akkor özönlöttek, ha valaki épp kosarat dobott. Mocskos a szánk, de ez senkinek sem lenne új. Már vagy a huszadik kosarat dobhattam, mikor Milán megelégelte.
- Bazdmeg Luca, álljál már le. Tudod, nagyon idegesítő, hogy lányként mindig lenyomsz minket? Önző vagy - biggyesztette le a száját és szúrós szemekkel nézett. Nem tudtam komolyan venni.
- Van egy öcsém, mit gondolsz? Az meg csak plusz, hogy az alap készségeim jobbak a tieteknél - nyújtottam ki a nyelvem mire még inkább szúrós szemekkel néztek rám. Már a többiek is.
- Srácok, szerintem mutassuk meg neki, kik is vagyunk - nézett a többire.
- Benne vagyok, biztos elfelejtette már a külön töltött idő miatt- vigyorodott el gonoszan Maci.
- Ne, srácok csak vicceltem - kezdtem angyalian mosolyogni mikor felém közeledtek és próbáltam észrevétlenül mindig hátrébb araszolni. Ennek következtében hamar a zöld kerítésnek simult a hátam elzárva a menekülési esélyeimet. Végem volt.
**
Eldöntöttük, hogy elmegyünk enni a mekibe. Én régi otthonom,életem. Egészségtelen kaják, barátok kik a rosszba visznek de nem kívánhatnál jobbat - mert nem érdemled meg -, és természetesen akkori stílusomhoz híven Linkin Park-os fekete pólómban voltam, csontvázas harisnyanadrágom felé egy fekete rövidnadrágot vettem fel, amit a pólóm el is takart. Bakancsot vettem fel, mivel már hűvös van ilyenkor, ehhez passzolt a bőrdzsekim is. Hajamat egy kendő segítségével fogtam fel lazán, hozzácsaptam a sok-sok fülbevalót és agyon parfümöztem magam. Ez az aki mindig is voltam. Nem az, aki lányos ruhákban feszít és mindenkire ráhajt. Nem is tudom, miért játszom meg magam. A suliban is teljesen máshogy viselkedek, mint ezekkel a barátokkal. Bár az a legrosszabb. hogy nem tudom melyik énem az igazi Én. Az odafelé vezető úton sem tudtam másra gondolni, nem is igazán vettem ki a részem a beszélgetésből, nem csoda, hogy meglepődtem mikor beértünk a jóleső melegre, hisz Milán kezét átvetette vállamon és boldogan nevetett. Jó, oké, régen is ez volt, de nem tudtam mire is számítsak. Bár nem is tudom mit gondoltam, hogy majd megváltozunk és nem is találkozunk többet? Hogy majd ha találkozunk is, mint régi banda, vajon minden megváltozik, és semmi sem lesz ugyanolyan? Igen, ezt gondoltam. Mondtam a srácoknak, hogy én a szokásosat kérem, és keresek asztalt. Így is lett, én odamentem egy nagy asztalhoz és leültem a tetszőleges helyre és vártam, hogy megérkezzen a kajám, éhes voltam. Megkocogtatták a vállamat, mire kicsit megugrottam és hátrafordultam.
- Ne haragudj, nem akartalak megijeszteni - mondta mosolyogva.
- Semmi gond - mosolyogtam vissza. - Mi a helyzet Áron?
- Semmi érdekes - ült le a mellettem lévő székre és újra felém fordult. - Lenne egy gáz kérdésem - húzta el a száját és zavartan elfordította a fejét.
- Hallgatlak - hajoltam előre kíváncsian.
- Nos izé... nem tudod, hogy Annak tetszik- e valaki? - olyan esetlenül, pirulva kérdezte, hogy nem tudtam kinevetni. Egyszerűen túl aranyos volt.
- Úristen, neked tetszik Ann? Ez irtó jó - ragyogtam fel.
- Igen, de ha elmondod neki kicsinállak - nézátt rám szúrós szemmel ami egy pillanat alatt visszaváltozott azokká az aranyos bárányszemekké. - Szóval? - kérdezte türelmetlenül.
- Nem tudok róla, hogy tetszene neki valaki - mosolyogtam - de azt ajánlom, hogy közeledj hozzá. Hívd randikra, bókolj neki. Könnyű zavarba hozni, és olyankor nagyon aranyos. Ha ajándékot veszel neki, az nem csak a bandás pólókban merül ki, tudod, imádja az aranyos dolgokat. A stílusotok hasonlít, nem hiszem, hogy gondok lennének - mosolyogtam mint a vadalma. - De ha megbántod kinyírlak. Felnevetett és hálásan nézett rám.
- Nem fogom ne aggódj. Tudod, Ann nagyon jó barátjának tart, csak fél közeledni hozzád, ugyanis tart attól, hogy nem engeded be. Amúgy köszönöm - mosolygott angyalian majd megpuszilta az arcomat és felállt. - Szia Luca - intett és elment a rá várakozó barátaihoz. Egyiküket sem ismertem, viszont párat láttam a suliban.
- Itt a kaja - érkeztek meg a srácok. Mellém Milán, velem szembe Maci került. Ettünk és beszélgettünk, úgy mint régen, míg olyan téma jött ami egyáltalán nem kapcsolódott a jó hangulatban zajló csevegésünkre.
- Amúgy ki volt az előbbi gyerek? A barátod? - kérdezte Milán kíváncsian. Hangja tele volt megvetéssel, ami nagyon nem tetszett nekem. Arra nézett, ahol Áron még mindig a barátaival szórakozott, de elég hangosan tehette fel a kérdést, mert ő és a barátai is felénk kapták a fejüket.
- Az osztálytársam és elég jó barát - mosolyodtam el.
- Ja persze - nézett végig lenézően rajta én pedig felhúztam a szemöldököm. - Tuti buzi - szavait csak úgy köpte, néhány asztalunknál ülő felnevetett, páran csóválták a fejüket, csak én és Maci néztünk idegesen egymásra. Tudom, hogy ismeri Áront, van közös képük facebookon, nyilván neki sem tetszett a helyzet. Mielőtt megszólalhatott volna, én megtettem helyette.
- Ne hívd így. Soha - szögeztem le és fenyegetően néztem szemeibe. Idegesítően felhúzta a szemöldökét, a nevető arcok izgatottá váltak, várták milyen balhé lesz már megint. Nem először vitáztunk, de semmi sem volt komoly. Viszont nem szeretem, ha a barátaimról mondanak akár egy csúnya szót is, ami nem igaz. Felkönyökölt az asztalra és közelebb hajolt hozzám, lenézően mérte végig arcomat míg meg nem szólalt megint.
- Most mér' véded? Ha osztálytársak vagytok nem ismerheted régebb óta mint engem. Sokkal régebb óta állok melletted mint ő, mégis az ő oldalán vagy? Ennyire áruló lennél?
- Csak védem a barátaimat. Még egy rossz szó és nem állok jót magamért - figyelmeztettem, de ő ügyet sem vetve rá tovább folytatta. Sok szem égetett, kellemetlen volt az egész.
- Most félnem kéne? - nevetett fel röhejesen - Csak nem tetszik neked? Az a buzi, aki még nálad is gyengébb lehet - nevetett még mindig, de már nem csak rajta, rajtam is. Hangja gúnyos és lenéző volt, kezeim ökölbe szorultak és szúrós szemekkel néztem rá.
- Kussolj.
- Nézz már rá - így tettem, ők is elég dühösen meredtek az asztalunk felé, ami még inkább felidegesített. - Az összessel együtt egy forintot sem érnek! - szinte már kiabált, nem értettem mi ütött belé. Féltékeny volna? Nem hiszem, sosem történt semmi kettőnk között. Nagy nőcsábász volt, ezért is nem tekintettem rá úgy, mint barát jelöltre. Erősen megragadta a karomat és felrántott az asztaltól, a székem a földön kötött ki, én döbbenten meredtem az engem szorosan tartó fiúra. - Nem jó ha ellensége vagyok az embernek - sziszegte.
- Eressz el - nem cselekedett, még inkább szorított a fogásán, nem bírtam ki felszisszenés nélkül, amit az ő elégedett vigyora követett. Maci is próbálta lenyugtatni, de mintha itt sem lenne. Láttam, hogy a másik asztaltól is felállnak de a fájdalom a karomban nem engedett másra összpontosítani. - Hallod? Eressz el! - kezdtem rángatni kezeim, de így csak még jobban fájt, tudtam, hogy nyoma fog maradni. - Ez fáj - ordítottam rá.
- Hagyd békén - rántotta el Áron és behúzott neki. Én a fájó területeket vizsgálgattam, egy másik srác pedig hátrébb húzott tőlük, ahol Maci ölelése fogadott. A srácok egyik pillanatról a másikra a földön kötöttek ki, mire én nekem oda kellet menni leállítani őket. Más is segített felhúzni Áront, de mielőtt odafordultam volna hozzá egy hatalmas pofon csattant az arcomon. Majdnem elestem, egy srác tartott meg. Szemeimbe könnyek szöktek és hitetlenkedve, megbántott szemekkel meredtem a kéz tulajdonosára. Áron mielőtt újra megindult volna, Maci vette Milánt kezelésbe. A falnak lökte és mondott neki valamit. Nézni sem bírtam. Áron megfogta a kezem és kihúzott a hűs levegőre, már elég messze mentünk el, mikor földbe gyökerezett a lábam.
- Megütött - hangom remegett, könnyeztem és nem sok hiányzott a síráshoz. Áron csak megölelt, közel húzott magához és simogatott. Ez hiányzott hozzá. Sírni kezdtem, de nem csak mai események, de az elmúlt hetek összes vészes helyzete miatt. Keservesen sírtam Áron vállán, ki csak tűrt és tűrt, nem törődve egyre vizesebb és sminkesebb pulcsijával. Csak simogatott, hol a fejemet, a hajamat, hol a hátamat és derekamat. Ott volt velem a leggyengébb pillanatomban és lágy hangon vigasztalt. Féltem. Féltem Milántól, a jövőtől, mindentől jelen helyzetben. Szavai viszont egy kis megnyugvást adott, amiért szörnyen hálás vagyok.
- Ne aggódj, én itt leszek.
Son
2015. augusztus 16., vasárnap
2015. augusztus 5., szerda
15. fejezet
Sziiasztook!^^ Köszönöm a visszajelzéseket, nagyon jól esett, tényleg!♥ Sajnálom, hogy ennyit csúszott a rész de most kaptam meg a gépem, el sem tudjátok képzelni micsoda hiszti rohamokat produkáltam itthon, remélem ez is elnyeri majd a tetszéseteket. Ha gondoljátok írjátok meg, melyik fiú mellett álltok.;)
Ölelés :)
Pudiing
A tanár úr elvezetett a tanáriig majd az ő kis irodájáig -mindenkinek van egy apró kis zuga-, ahol leginkább a bézs és sötétbarna uralkodott. Otthonosan volt berendezve az egész, volt két szekrény tele könyvekkel, a szoba közepén volt elhelyezve egy asztal mögötte egy, előtte két székkel. A tágas ablak alatt egy szintén barna színben úszott bőr kanapé helyezkedett el nem beszélve az ízléses lámpákról és dísztárgyakról. Nagyon jól nézett ki. Leültünk egymás mellé, a nyitott ablakon bekúszott a már kissé hűs mégis jóleső levegő az egésznek kellemes hangulatot adva, mégis féltem, hogy mit szeretne közölni velem. Megköszörülte a torkát és rám nézett igéző szemeivel mire gondolataim tovaszálltak és egy üresfejű kis libának tartottam magam.
- Luca, gondolom nem tudod miért vagy itt - jelentette ki és látva bólintásomat tovább folytatta - Megkérdezhetném, hol voltál tegnap este? - ez volt az a kérdés, amitől a levegőm elakadt a szívem pedig készült kirobbanni a helyéről. Lelkembe bele-bele kapott a bűntudat, hogy én mégis mit műveltem az elmúlt éjjel.
- O-otthon voltam, a testvéremmel Kevinnel. Még együtt is aludtunk, megkérdezheti - próbáltam túltenni magam a dadogáson és idegességen, de szerintem tisztán láthatta rajtam, hogy valami mégsem oké ezzel a sztorival.
- Biztos nem keveredtél bajba vagy ilyesmi? Nekem nyugodtan elmondhatod és megpróbáljuk megoldani a dol-..
- Nincs semmi, úgy van ahogy mondtam. Ennyi lenne? - szakítottam félbe majd felpattanva az ajtóhoz sétáltam. Már nyitottam volna ki, mikor egy kéz fonódott csuklómra, puha érintése bizsergést váltott ki belőlem és éreztem, ahogy az arcom felforrósodik miközben szembe fordít magával. Kezét végighúzta karomon én pedig egy pillanatra megszédültem. Nem volt helyes az amit mindketten éreztünk, amit szinte tapintani lehetett a levegőben. A két keze az arcomra tévedt és mélyen a szemembe nézett, szinte lelkemig hatolt. Közelebb hajolt és halkan suttogva annyit mondott: - Aggódom érted.
Még közelebb hajolt, végül én is így tettem. Orrunk összeért, leheletét éreztem az arcomon. A pillanatot egy kopogás és An hangja szakította meg. Amint közölte, hogy vissza kéne mennem órára a fontos anyag miatt, úgy löktem el - talán még túl indulatosan is - magamtól, felrántottam az ajtót és nem törődve a döbbent szempárral fogtam meg Ann kezét és húztam magam után a nyelvi terem felé. Mikor bementünk a tanár üdvözölt és megmondta, hol tartottunk. Kinyitottam a könyvem és próbáltam kizárni a Mr. Kraz-zal történt dolgokat és heves szívverésemet. Valahogy ez nem sikerült, gondolataim mindig visszakerültek Hozzá, ez pedig kikészített.
Spanyol után egy nehéz történelem majd pedig egy élvezetes rajz következett. A feledat az volt, hogy rajzoljuk le egy érzésünket én pedig egy bizonyos érzést elnyomva a hiányra gondoltam. Hiányoztak a régi barátaim, Justin és a gyönyörű testvére, ki egyik legjobb barátnőm. Így próbáltam ezt lerajzolni, szerintem egész aranyos lett. Aztán pedig fizika következett az osztályfőnökkel. Az egész órán nem mertem felnézni, pedig éreztem magamon perzselő tekintetét. Vörös hajú barátnőm felelt elsőnek őt pedig Balu követte. Szünetben az egész osztály együtt volt lent az udvaron az egyetlen árnyékos padnál, odacsapódott pár tizedikes is meg talán három tizenegyedikes illetve még más osztályból és édes testvérem. Röhögtünk és szórakoztunk egymással és nagyjából mindenkinél pepsi kóla volt, de komolyan. Nincs is annál jobb. Kev megint próbált zsarnokoskodni a reggeli képpel de szerencsére csak páran látták, mikor kilöktem a kezéből az először a padra, majd a salakos földre zuhant. Sipítva ugrott utána, amin szintén nagyot derültünk. Magyaron év eleji felmérést írtunk, dupla angolon szintén illetve magnós feladatokat oldottunk meg. Kicsengetéskor az osztály egy emberként lódult az ajtó felé aminek az volt a kára, hogy így is akartunk kimenni rajta, egyszerre. Végül valamelyikük kilökött az ajtón hátha haladunk, viszont erre egyáltalán nem számítottam, az egyensúlyom megbillent már vártam mikor esek le a kemény földre de végül egy mellkas és kéz birtokába estem a hideg padló helyett. Zavartan felnéztem és a sok, folyosón a kijárat felé igyekező emberek közül pont Jason karjai között kötöttem ki.
- Tudtam, hogy úgy is visszatalálsz hozzám - kajánul vigyorgott rám mire én megforgattam a szemem és mellkasába bokszoltam. Felnevetett és elengedett mikor találkozott gyilkos tekintetemmel. A suliból már An, Áron, testvérem és jó barátaim társaságában távoztam. Végül már csak hárman maradtunk, ugyanis meginvitáltam An-t, hogy együtt tanuljunk és lekössük magunkat. Kapott az ajánlaton és nem is tettünk másképp. Mondjuk a tanulás helyett sorozatot néztünk és azon álmodoztunk, hogy egyszer majd Scott értünk fog harcolni, illetve Stiles értünk csorgatja a nyálát. Nincs is jobb álom ezeknél, nemde? Hat óra után hazaindult, mikor kikísértem a kapun ő pedig egy irányba nézett és kérdést intézett felém: - Ismered őt? - biccentett a kerítésünknek dőlt alakra. Szemeim elkerekedtek majd megráztam a fejem - Nem, nem tudom ki ez - vontam vállat - Holnap találkozunk a suliban, jó légy! - öleltem meg. Visszaölelt majd ő is kedvesen elbúcsúzott. Amint elkanyarodott visszafordultam és odamentem a fiúhoz.
- Mit keresel itt?
2015. július 17., péntek
14. fejezet
Sziasztoook! Nem bírtam várni és unatkoztam tehát új rééész!^^ Tegnap olyan szomorú lettem este, lejátszottam a Life is Strange nevű játék 3. epizódját és a vége, ahhh :( Valaki még, aki esetleg játszik vele?:o Ő hogy fogatta?:o
Na de köszönöm az eddigieket, jó olvasást, puszaa:**
Pudiing
Mikor hazaértem nem az várt mint amire számítottam. Hajnali három és négy között lehetett az idő, ezért halkan próbáltam közlekedni a félhomályban ügyelve arra, hogy ne verjek le semmit. Felmentem a szobámba majd felkapcsoltam a villanyt és már készültem a szekrényemhez mikor megakadt valamin a szemem. Az ágyamon ülő testvéremen. Kis híján majdnem szívrohamot kaptam amint tudatosult bennem, hogy ő bizony ott van és azzal a mindent tudó szemeivel néz rám.
- Hülye vagy? Tudod, hogy megijesztettél? - kértem számon.
- Megint balhéztatok igaz? - ahogy nézett egyből bűntudatom lett.
- Igen - suttogtam magam elé majd leültem mellé az ágyra.
- Tudod, hogy nem szeretem ezt. Elrontod ezzel az életed - mutatott végig rajtam és enyhén piától nedves öltözékemen -, kértem, hogy ne csináld.
- És egy ideig nem is volt semmi, egészen máig. Már jó ideje nem voltam benne semmi velük kapcsolatos dologban - hangom halk volt a környezetet tekintve mégis erélyes és kemény -. Aztán a mai, azaz tegnapi egy szar nap volt és ideges voltam. Tudod, hogy gondom van ezzel. Hogy gondjaim vannak.
- De mi próbálunk segíteni neked. Én próbálok mindent megtenni azért, hogy ne keveredj bajba!
- Mégis sose velem hanem a haverjaiddal vagy! - hangom hisztérikus volt és majdnem elsírtam magam. Túl sok volt az este.
- Ne haragudj - szemeibe nézve sajnálatot, törődést és igaz szeretetet láttam.
- Te ne haragudj - bújtam hozzá és szorosan megöleltem - Annyira sajnálom. Szeretlek.
- Én is téged - puszilta meg a a hajam - gyorsan zuhanyozz le, veled alszok - jelentette ki. Másra se vágytam jobban. Ilyenkor szeretem igazán.
- Sietek - majd felpattantam és pizsamámat felkapva mentem a fürdőszobába. Megnyitottam a vizet, hogy felmelegedjen míg én leveszem piszkos ruháim és bedobom a mosógépbe. Elindítottam a mosást utána pedig lemostam a sminket magamról és beálltam a meleg vizű zuhany alá. Kész felüdülés volt ahogy a cseppek szaporán peregtek le testemen rengeteg helyet felkutatva. Egy idő után kiszálltam a zuhany alól megtörölköztem és egy kicsit rászárítottam a hajamra. Nem szoktam teljesen megszárítani mert az sokáig tartana és nekem nincs elég türelmem. Kiléptem a fürdőszoba ajtaján majd az ágyamba vetettem magam, ráhajtottam a fejemet Kevin mellkasára ő pedig átkarolt szeretetet nyújtó, meleg karjaival. Hamar elaludtam és az istenért se cseréltem volna senkivel jelen helyzetben.
Reggel anya hangjára keltem illetve arra, hogy felkapcsolja a villanyt.
- Aranyosak vagytok meg minden, de ha elkéstek bünti lesz. Nyomás, ki az ágyból! - tapsolt kettőt majd megpuszilta az ajtó felé igyekvő álmos testvéremet aki ezt követően el is hagyta a szobámat, anya pedig nyomott nekem is egy cuppanósat orcámra majd elköszönt és ment a munkahelyére. Előléptették így többet keres, de a munkaideje is meghosszabbodott tehát csak este jön haza.
Odamentem a szekrényemhez és csak néztem a sok divatos ruhám, a sok bandás cuccot és a sok fekete szerelést. Fogalmam sem volt, hogy mit vegyek fel erre pedig csak egy megoldást találtam.
- Keve! Segíts nekem! - ordítottam a közel lévő szobába. Szerencsére hangom célt ért és testvérem bedugta fejét az ajtómon én pedig álltam ott fekete csipkés fehérneműmben kicsit sem zavartatva magam. - Nem tudom mit vegyek fel! Segíts! - néztem rá bociszemekkel számmal játszva, cukit adva, hogy elérjem nála a kellő hatást. Sikerült.
- Jó, rendben, csak ne nézz rám így! - forgatta meg a szemét és a szekrényemhez lépett. Én elvigyorodtam és mögé léptem majd hátulról átkarolva jóval nagyobb testét puszit adtam az arcára.
- Köszönöm - mosolyogtam, csoda, hogy nem hívtak az új Colgate reklámba.
- Mit szólsz ehhez? - vette ki a ruhadarabokat Narniából. Imádom az ízlését.
- Tökéletes, köszönöm - pusziltam meg majd elvettem a ruhákat és öltözni kezdtem. Igen előtte. Nem számítottam, hogy lesznek következmények, arra pedig végképp nem, hogy lefotóz.
- Te lefényképeztél miközben itt állok egy szál bugyiban és melltartóban? - szemeim villámokat szórtak - Minek az neked?
- Tudod, sokaknak bejössz - vigyorodott el gonoszan - Lehet az egész sulinak látni kéne.
- Nem mered - húztam össze szemeim.
- Csak figyelj - nyújtotta rám a nyelvét és indult ki a szobámból de én ráugrottam a hátára és próbáltam kivenni kezéből a telefonját. De nem jött össze.
- Add már ide!!
- Nem!
- De!
- Nem!
- Akkor töröld ki! Most!
- Bocs, de nem - majd ledobott a hátáról és bement a szobájába ahova esélyem se volt utána menni ugyanis a homlokom megtapasztalta, hogy bezárta maga után. Inkább visszavonulót fújtam és a szobámban már tényleg felöltöztem. Bordó, fekete madár mintás rövidnadrágom nagyon jól mutatott a fehér atlétával amin szintén feketével 'Cute but Psycho' felirat volt és engedett látni egy kicsit a hasamból amiért a lenge fazonút választottam. Egy barna, narancs kockás inget kötöttem a derekamra majd felraktam csuklóimra pár karkötőt, egy gyűrűt is vettem fel amin egy kés volt illetve a nagyon kilyukasztott fülembe azt a sok-sok fülbevalót. Felvettem a fekete nyakláncom ami olyan volt, mint egy drótkerítés. Legalábbis én így tudom leírni. Hozzácsaptam a szürke színű vans cipőm és mentem a fürdőbe. Ott megcsináltam a sminkem ami már megint többre sikeredett a megszokottnál. Szerintem kezdek változni. Először bekentem az arcom pirosság elleni krémmel aminek következtében hulla fehér lett az arcom így ezt elfedtem bőrömhöz illő púderrel. Szemeimet kihúztam szemceruzával, tusvonalat is húztam, ami most kivételesen jól sikerült. Piros, cseresznyés szájfényemmel kiemeltem ajkaimat majd bedobtam a suli táskámba, ugyanis száz százalék, hogy le fogom nyalni onnan. A hajamat csak kifésültem és úgy hagytam, természetesen. Visszamentem a szobámba és bepakoltam a mai naphoz szükséges könyveket és miegymást.
A suli felé vezető utat mindketten BMX-szel tettük meg hol versenyezve, hol egymást nyúzva. Mikor már a suli kapuján mentünk be, akkor is csak civakodni tudtunk, mert megint előjött a reggeli téma.
- Sziasztok! Miújság? - köszöntek barátaink mikor oda értünk, de sajnos jobb elfoglaltságunk is akadt minthogy választ adjunk.
- Nem fogod megmutatni egyik gyökérnek sem érted?
- Ugyan miért nem? - húzta fel szemöldökét csintalan mosollyal - Biztos drága barátaink is kíváncsiak lennének a látványra amit oly sokszor láthattam.
- Szerintem meg pont nem!! Töröld ki! - ki voltam akadva és féltem. Féltem, hogy tényleg megmutatja aztán pedig lehurrognak, hogy ilyen borzadalmat még egyikük sem látott.
- Akkor megkérdezem - sóhajtott majd elővette telefonját farzsebéből.
- Nem kérdezed, hallod tedd el! - próbáltam kikapni a kezéből de késő volt. Ott abban a pillanatban úgy éreztem, nekem teljesen végem.
- Szerintetek is dögös nem? - kérdezte a srácokat feléjük nyújtva telefonját én pedig lehunyva szememet kezembe temettem az arcom.
- Aztakurva! Lu vetkőzz, most. Élőben is látni akarom! - Nem vártam erre a megnyilvánulásra Nózitól ezért éreztem, hogy a reggeli krém hatása elveszett mert biztos voltam abban, hogy fülig elpirultam. Hitetlenül ránéztem az említettre majd vállába bokszoltam és zavartan elfordultam.
- Nézzük csak ki van zavarban - folytatta kaján vigyorral az arcán Olivér.
- Neked csajod van nem? - kérdésem jogos volt, ugyanis nemhiába estem le a hátáról aznap és kötöttem ki kórházban, és ezt ő is nagyon jól tudta.
- Már nem - vonta meg a vállát - de még lehet - kacsintott rám és mivel mellette álltam átkarolt kezével. Erre csak belecsíptem az oldalába és közelebb bújva hozzá ránéztem az egyetlen személyre a társaságunkban, akinek szavát sem hallottam még. Viszont azt nem vártam, hogy Patesz teljesen elpirulva nézett rám majd észrevéve magát hamar elpillantott és késve kicsit nyomott egy puszit az arcomra. Ha már elmaradt a köszönés..
- Bocsi de nekem mosdóba kell mennem - közölte és gyorsan eliszkolt én pedig furcsán néztem a szakadó társaságra, akikhez megfontoltam, hogy idehívom a suliorvost, hisz annyira röhögtek ahogy csak ember el tudja képzelni.
- Na jó srácok, elég volt, én mentem - megpusziltam őket és elköszönve gyorsan An felé futottam aki akkor ment fel a lépcsőn az osztályteremhez. Gondolom.
- Szia Ann. Mizujs? - kérdeztem vörös hajú barátnőmre nézve.
- Szia, semmi érdekes. Ha ledobjuk a táskát eljössz velem büfébe?
- Persze - mosolyogtam amit szívesen viszonzott. Valóban úgy volt, ahogy megbeszéltük, ledobtuk a tatyókat és mentünk a büfébe. Én vettem egy dobozos pepsit és egy virslis szendvicset tekintve arra, hogy még nem ettem. És ezt gyorsan javítani kell. Ő pedig vett egy oreós csokit, sajtrudat és az elmaradhatatlan pepsi kólát. Leültük a büfé közeli zöld padra és elkezdtünk enni. Igazából elfeleztük a dolgokat és megosztoztunk rajta, koccintottunk a dobozokkal és be is faltuk még a csokit is becsengő előtt. Jól elbeszélgettük egymással, mint két jó barát. Régi jó barát. Már készültünk bemenni a terembe, mikor valaki meggátolt benne.
- Ne haragudjatok, Luca, egy pár szó erejéig eljönnél velem? - a dögös osztályfőnök kérésére An kicsit meglökött majd elköszönve a tanártól bement a terembe. Egyedül hagyva Mr. Dögössel.

2015. július 11., szombat
13. fejezet
Heey again, Pudingok! :D Íme itt a rész hála betegségemnek és időmnek ami a nyár miatt van. Haha, így sincs időm, sosem vagyok itthon. Hazajöttem Skóciából, egy csomó helyen voltam minden szuper volt aztán hazajöttem az unalmas Magyarországra. Igen, ez így van.
Köszönöm ezt a sok oldalmegjelenítést, imádlak titeket!♥
Várom a véleményeket, örülnék ha leírnátok, hogy min kéne javítani vagy, hogy tetszett e a rész. Köszönöm:*
xoxo, Puding
- Mit keresel itt?
- Ennyire nem örülsz nekem? - kérdezte tudva a válaszom - Nyugi, most nem balhézok majd öcséddel.
- Micsoda megkönnyebbülés - forgatom meg a szemeim - Mesélj mikről maradok le - nézek rá fentről de cigimbe beleszívva.
- Jobban örülnék ha lejönnél - vonta meg hanyagul vállát miközben keze még mindig fekete nadrágja zsebében volt.
Fogtam magam és lerohantam, felkaptam a cipőm ügyelve a csikkre a számban majd kiléptem az ajtón. Szerencsém, hogy anya dolgozik Keve pedig kihasználja ezt. Kimentem a kapun is majd régi ismerősöm elé léptem.
- Mehetünk?
***
Sétáltunk mindenfelé, mesélt nekem a rossz ügyeikről amikből inkább kimaradtam, én is meséltem amit szerintem marhára unt de tetette érdeklődését, így tehát beszéltem. Vele mindig is a rossz oldalamat mutattam, mert vele ez volt a természetes és nem akartam magamra erőltetni a 'jó kislány' szerepét. Mert nem vagyok az. Sőt.
Elmentünk a banda helyére ahol már oly rég jártam, de mivel még nem volt ott senki ( nincs még este ), ezért elvettünk pár színes dobozkát és mentünk is. Na ne szó szerint értsétek, elmentünk a nem használt vasút alagúthoz, hogy még több graffitivel ékesítsük a már rég nem szimpla téglákból álló falat. Régen nagyon sokat csináltam ezt és elég jól bele is jöttem, tekintve arra, hogy nagyon jól tudok rajzolni. Tudom, szerény vagyok mi?
Külön kezdtünk el dolgozni, én kezdtem mert barátom még gondolkozott majd csatlakozott hozzám és együtt mázoltunk egy gyönyörűséget a falra. Tényleg nagyon jó lett. Egyáltalán nem lányos kis szörnyecske, közben Zin megkérte a kezem - hosszú lenne elmagyarázni ezt a hülyeséget - ezért lett ott egy gyűrű is. Kár, hogy nagy rám. Sad story. Nagyon menő neve van, Zin, igazából mert a vezetékneve Zintai és hát na, értitek. Bandán belül nekem is "menő" nevem van ( szerintük, szerintem gagyi ), nem olyan ez mint a Puding. Az csak egy nagyon finom édesség. Amivel megkínálhattok, ha gondoljátok.
5 órát töltöttünk ott mindezt nem megunva, ilyen eredményt kapva. Utána kidobtuk az üres dobozokat és visszaindultunk a helyünkhöz. Igen, indultunk, ugyanis a ma estében benne leszek. Túl sok volt a kihagyás. Mikor odaértünk mindenki régi ismerőseként üdvözölt még azok is, akik gondolom nemrég csatlakoztak mert nem ismertem őket. Pletykáltak rólam, heh? Képzelem miket.
- Csak az igazságot, drága - olvasott gondolataimba drága vezetőnk, Kenta. Szereti a kentaurokat, tehetünk mi ez ellen? Bocsi, majdnem elnevettem magam.
- Képzelem - forgattam meg a szemeimet ma már sokadjára - Mi lesz a buli? - kérdeztem kinyomva öcsém bejövő hívását miután telefonomat kapcsoltam ki.
- Kell a pénz, tudod, nem ingyen vannak a cuccok - intett, hogy üljek le öreg helyemre amin helyet is foglaltam majd a közelgő baj érzete miatt elővettem a gyújtómat és rágyújtottam a csikkre, amit felém nyújtott.
- Várom a folytatást - húzom el a szám, ugyanis nem szeretem az erős töltötteket, ez pedig erős volt a javából!
- Kiraboljuk Bandi Csirkefalatozóját. Mostanában elég jól megy a hely.
- Bemegyek vagy vezetek? - kérdeztem, ugyanis az utóbbira is volt már példa, hiába, hogy nincs jogsim.
- Bemész. Nem egyedül leszel, mint csapat veled lesz Zin és Ter, Kirk pedig vezetni fog - bólintottam jelezve, hogy értettem majd elpöccintettem a csikket - A pénz jó része a tietek lesz, gyertek vele ide. Utána maradj a bulinkon.
- Okés, menjünk - álltam fel majd odacsapódtam az említettekhez és elindultunk.
- Jó legyél, Lubo - szólt utánam, mire hátra se nézve intettem egyet. Izgulok.
Elmentünk a furgonnal a kijelölt helyre majd még a kocsiban felhúzva maszkunkat és felvéve fegyvereinket neki indultunk. Még sosem volt nálam pisztoly, a célzásom se a legjobb ezért kicsit aggódtam. Annyi a jó, hogy nem egyedül vagyok lány a csapatban, de Ter erőszakosabb nálam. És keményebb. És még sorolhatnám. Sóhajtottam egyet majd középsőnek indulva beléptunk a falatozóba, ahol még így este felé is voltak páran.
- Mindenki a földre! - ordítozásaink elkezdődtek.
- Süket, a földre! Gyerünk bazdmeg! - mindig ez van. Sóhajtottam majd inkább társultam és a kasszához mentem.
- Nyisd ki vagy fejbe lőlek! - ordítoztam a pénztár előtt álló libának aki engedelmeskedett. Zsákba tettem a pénzt utána fellöktem két asztalt és átadtam a terepet a másik kettőnek. Ők a bent levőket fosztották ki, ez már régi szokás nálunk. A szemem egy pillanatra megakadt egy ismerős arcon. Nem igaz! Hogy kerül ide? Ráadásul kikkel van? Engem nézett te jó isten, engem nézett, én pedig rohantam ki.
Gyorsan bepattantam a kocsi hátsóülésére, a pénzt pedig az előttem lévő ülés alá tettem ahova a maszk is fog kerülni ha eltűzünk innen. Nemsokára a többiek is jöttek majd sofőrünk beletaposott a gázba, reménykedve hogy minél előbb itt hagyjuk ezt a helyet.
Mikor megérkeztünk odamentem Kentához és a zsákot a kezébe nyomtam. Kár hogy dollár jel nem volt rajta. Büszkén bólintott egyet, majd félrehívott minket és odaadta a jutalmunkat. Na utána pedig. Kezdődött a kemény buli.

Köszönöm ezt a sok oldalmegjelenítést, imádlak titeket!♥
Várom a véleményeket, örülnék ha leírnátok, hogy min kéne javítani vagy, hogy tetszett e a rész. Köszönöm:*
xoxo, Puding
- Mit keresel itt?
- Ennyire nem örülsz nekem? - kérdezte tudva a válaszom - Nyugi, most nem balhézok majd öcséddel.
- Micsoda megkönnyebbülés - forgatom meg a szemeim - Mesélj mikről maradok le - nézek rá fentről de cigimbe beleszívva.
- Jobban örülnék ha lejönnél - vonta meg hanyagul vállát miközben keze még mindig fekete nadrágja zsebében volt.
Fogtam magam és lerohantam, felkaptam a cipőm ügyelve a csikkre a számban majd kiléptem az ajtón. Szerencsém, hogy anya dolgozik Keve pedig kihasználja ezt. Kimentem a kapun is majd régi ismerősöm elé léptem.
- Mehetünk?
***
Sétáltunk mindenfelé, mesélt nekem a rossz ügyeikről amikből inkább kimaradtam, én is meséltem amit szerintem marhára unt de tetette érdeklődését, így tehát beszéltem. Vele mindig is a rossz oldalamat mutattam, mert vele ez volt a természetes és nem akartam magamra erőltetni a 'jó kislány' szerepét. Mert nem vagyok az. Sőt.
Elmentünk a banda helyére ahol már oly rég jártam, de mivel még nem volt ott senki ( nincs még este ), ezért elvettünk pár színes dobozkát és mentünk is. Na ne szó szerint értsétek, elmentünk a nem használt vasút alagúthoz, hogy még több graffitivel ékesítsük a már rég nem szimpla téglákból álló falat. Régen nagyon sokat csináltam ezt és elég jól bele is jöttem, tekintve arra, hogy nagyon jól tudok rajzolni. Tudom, szerény vagyok mi?
Külön kezdtünk el dolgozni, én kezdtem mert barátom még gondolkozott majd csatlakozott hozzám és együtt mázoltunk egy gyönyörűséget a falra. Tényleg nagyon jó lett. Egyáltalán nem lányos kis szörnyecske, közben Zin megkérte a kezem - hosszú lenne elmagyarázni ezt a hülyeséget - ezért lett ott egy gyűrű is. Kár, hogy nagy rám. Sad story. Nagyon menő neve van, Zin, igazából mert a vezetékneve Zintai és hát na, értitek. Bandán belül nekem is "menő" nevem van ( szerintük, szerintem gagyi ), nem olyan ez mint a Puding. Az csak egy nagyon finom édesség. Amivel megkínálhattok, ha gondoljátok.
5 órát töltöttünk ott mindezt nem megunva, ilyen eredményt kapva. Utána kidobtuk az üres dobozokat és visszaindultunk a helyünkhöz. Igen, indultunk, ugyanis a ma estében benne leszek. Túl sok volt a kihagyás. Mikor odaértünk mindenki régi ismerőseként üdvözölt még azok is, akik gondolom nemrég csatlakoztak mert nem ismertem őket. Pletykáltak rólam, heh? Képzelem miket.
- Csak az igazságot, drága - olvasott gondolataimba drága vezetőnk, Kenta. Szereti a kentaurokat, tehetünk mi ez ellen? Bocsi, majdnem elnevettem magam.
- Képzelem - forgattam meg a szemeimet ma már sokadjára - Mi lesz a buli? - kérdeztem kinyomva öcsém bejövő hívását miután telefonomat kapcsoltam ki.
- Kell a pénz, tudod, nem ingyen vannak a cuccok - intett, hogy üljek le öreg helyemre amin helyet is foglaltam majd a közelgő baj érzete miatt elővettem a gyújtómat és rágyújtottam a csikkre, amit felém nyújtott.
- Várom a folytatást - húzom el a szám, ugyanis nem szeretem az erős töltötteket, ez pedig erős volt a javából!
- Kiraboljuk Bandi Csirkefalatozóját. Mostanában elég jól megy a hely.
- Bemegyek vagy vezetek? - kérdeztem, ugyanis az utóbbira is volt már példa, hiába, hogy nincs jogsim.
- Bemész. Nem egyedül leszel, mint csapat veled lesz Zin és Ter, Kirk pedig vezetni fog - bólintottam jelezve, hogy értettem majd elpöccintettem a csikket - A pénz jó része a tietek lesz, gyertek vele ide. Utána maradj a bulinkon.
- Okés, menjünk - álltam fel majd odacsapódtam az említettekhez és elindultunk.
- Jó legyél, Lubo - szólt utánam, mire hátra se nézve intettem egyet. Izgulok.
Elmentünk a furgonnal a kijelölt helyre majd még a kocsiban felhúzva maszkunkat és felvéve fegyvereinket neki indultunk. Még sosem volt nálam pisztoly, a célzásom se a legjobb ezért kicsit aggódtam. Annyi a jó, hogy nem egyedül vagyok lány a csapatban, de Ter erőszakosabb nálam. És keményebb. És még sorolhatnám. Sóhajtottam egyet majd középsőnek indulva beléptunk a falatozóba, ahol még így este felé is voltak páran.
- Mindenki a földre! - ordítozásaink elkezdődtek.
- Süket, a földre! Gyerünk bazdmeg! - mindig ez van. Sóhajtottam majd inkább társultam és a kasszához mentem.
- Nyisd ki vagy fejbe lőlek! - ordítoztam a pénztár előtt álló libának aki engedelmeskedett. Zsákba tettem a pénzt utána fellöktem két asztalt és átadtam a terepet a másik kettőnek. Ők a bent levőket fosztották ki, ez már régi szokás nálunk. A szemem egy pillanatra megakadt egy ismerős arcon. Nem igaz! Hogy kerül ide? Ráadásul kikkel van? Engem nézett te jó isten, engem nézett, én pedig rohantam ki.
Gyorsan bepattantam a kocsi hátsóülésére, a pénzt pedig az előttem lévő ülés alá tettem ahova a maszk is fog kerülni ha eltűzünk innen. Nemsokára a többiek is jöttek majd sofőrünk beletaposott a gázba, reménykedve hogy minél előbb itt hagyjuk ezt a helyet.Mikor megérkeztünk odamentem Kentához és a zsákot a kezébe nyomtam. Kár hogy dollár jel nem volt rajta. Büszkén bólintott egyet, majd félrehívott minket és odaadta a jutalmunkat. Na utána pedig. Kezdődött a kemény buli.

2015. június 1., hétfő
12. fejezet
Sziasztook! Újra itt pudingjaim, a szünetnek vége és nem szabadultok!:$ Köszönöm a kritikát és a feliratkozókat, ne beszéljünk a 9960+ megtekintésről. Nagyon köszönöm!♥ Hetente lesznek részek, de mivel most szombaton nem leszek itthon ezért ma hoztam a részt, remélem senki sem bánja. Na meg mindjárt nyár, vége a sulinak és szünet lesz. Ki ne várná? Én is nagyon várom!*-* Na de kicsit eltértem a témától, remélem tetszeni fog a rész! Nagyon várom a kritikákat/ visszajelzéseket, mert kíváncsi vagyok a véleményetekre! Jó olvasást pudingok!:*
Erre most ott áll a sarkon, ránk, rám várva.
Végem. Most komolyan ezért görcsöltem ennyit? Ezért nem beszéltem egyikükkel sem? Mert barátként gondolta. Hogy mi történt mikor együtt jöttünk? Azt mondta barátként értette, hogy szeret. Nem szólt volna előbb? Hogy ne rágódjak annyit? Nos mindegy. Minden a régi lett köztünk Patesszal. Ju pedig hazament, mert vége az osztálykirándulásának. Majd bocsánatot kérek. Amikor beléptünk a suli területére egyből elkezdtek rólunk sugdolózni, még mindig téma voltam. Voltunk. Az első óra matek volt, így elköszöntem tőlük és mentem a 105-ös terembe, ahol rajtam kívül csak hárman voltak. Klau, Brigi és Ricsi. Köszöntem és miután ledobtam a táskám odamentem az egyetlen fiú jelenlévőhöz.
- Szia.
- Szia. Miújság? - kérdezett miközben elrakta a telefonját jelezve, hogy csak rám figyel.
- Semmi, kibékültem Petével szóval minden oké. És veled? Tudod már miért szakított veled? - Na igen. Közben kiderült, hogy Ricsinek van - azaz volt - barátnője, aki múlthéten ismeretlen okokból kifolyólag dobta. Telefonon. SMS-ben. Nem volt benne annyi, hogy elé állt volna és közölje, ő szakítani akar azért mert. De nem. Nem értem ezt.
- Minden oké, kiheverem. Már nem is érdekel - Aha még mindig nem tudja. Hazug.
- Egy szó, lakcím vagy elérhetőség és máris át lesz rendezve a pofája - vigyorogtam gonoszan. Persze nem gondoltam komolyan de tudja ő is. Felnevetett majd felállt és adott egy puszit az arcomra - amin nem kicsit lepődtem meg - és távozott a bejövő Balázzsal aki csak egy halk "Heló"-val üdvözölt minket. Hárman maradtunk, a lányok. Nem volt kedvem odamenni és kitudja milyen nyáladzásokat hallgatni ezért leültem a helyemre de ez a nyugalom nem tartott sokáig. Egy pillanat alatt Klau támaszkodott a padomra, iszonyúan közel hajolva hozzám mire orromat megcsapta drága parfümje. Ezt mi lelte?
- Leállhatnál. Nem gondolod, hogy kicsit képmutató vagy? - kérdezett összehúzott szemekkel.
- Tessék?
- Jól hallottad. Ne hidd, hogy nem vettem észre. Patrik, Olivér, Máté, az osztály fiúi, na de még az osztályfőnök is?! Vissza vehetnél magadból ribanc! Ne hidd, hogy csak mert van pár ismerősöd az egész suli a tied. Nézz magadba és söpörd el a feltűnési viszketegségedet ha kérhetem. Sokaknak elegük van belőle. És belőled is - csak mondta és mondta én pedig kidülledt szemekkel néztem rá. Valóban az lennék? Reflektorfényre vágyó öntelt ribanc? Meg sem tudtam nyikkanni ő pedig egy győztes mosoly után elhagyta a termet Brigi kíséretében. Egyedül voltam. Ennyit a hangulatomról.
De ez még nem volt minden. Matekon kifelé bámultam az ablakon figyelembe se véve azt, hogy a tanár éppen tanított volna. De valaki - Klaudia - elmondta, hogy nem figyelek ráadásul unalmasnak és fölöslegesnek tartom a matekot erre a tanár kihívott a táblához és ismétlésből lefeleltetett. Rengeteg nehéz matekpéldával amire csak hármast tudtam szerezni. Az osztályfőnöki adminisztrációval telt, angolon pedig szintfelmérőt írtunk. A dupla tesi pedig kész katasztrófa volt. Az első órán méréseket csináltunk utána pedig kidobózni kezdtünk. Mindenki mindenki ellen akit kiütöttek harminc térdfelhúzás a bordásfalon. Sokáig bent voltam míg csak négyen voltunk. Én, Klaudia, Gréta ( a-s ) és Dominik ( szintén a-s ). Említettem, hogy a másik osztállyal tesizünk, nem? Most ez nem is lényeg, de mikor Klaunál volt a labda olyan erősen gyomron talált, hogy azt még Ju is megérezhette. Muszáj voltam letérdelni a fájdalomtól de a hányinger sem épp kedvező. A tanár elküldött a padra mondván, hogy pihenjek. Köszönöm. Mikor a kidobónak vége volt kihúzták a röplabdahálót és csapatokra oszlottunk. Egy csapatban öt fő volt. Megkérdezte a tanár, hogy tudok a játszani, mondjuk inkább kijelentés volt de azért bólintottam és beálltam. Az első meccs a két lány csapat között volt. Hála égnek már nem történt semmi baleset, pedig próbálkozott vele.
Órák után gyorsan haza mentem miután elköszöntem vörös barátnőmtől aki aggódó pillantásokkal jutalmazott egész nap. Otthon bezártam a szobaajtóm és nem tudtam megállni. Még nyolcadik osztályban elég rossz társaságba keveredtem, akikkel még most is tartom a kapcsolatot. Bár nem vagyok benne a veszélyesebb bulikban mint akkor, de néhány rossz szokás megmaradt. Agresszió, udvariatlanság és legfőképpen cigaretta. Igen. 14 évesként már szinte rászoktam és azokon az embereken kívül csak Keve tudja milyen is voltam és mik maradtak meg bennem. Elővettem az ágyam alóli zárható ládikát és kivettem belőle a dupla pattintós kék Marlboro-t. Kinyitottam az ablakom és kicsit kihajolva rágyújtottam. De nem számítottam arra, hogy valaki meglát vagy éppen megszólít.
- Látom még mindig rajta vagy.

2015. április 18., szombat
11. fejezet
Sziasztok Pudingok! Nem tudom, ki várja a részt és ki maradt még itt, ugyanis nagyon nagyon régen volt rész, és iszonyúan sajnálom, illetve úgy van kiírva a blogra, hogy Május végéig szünet van, de most volt időm és írtam egy fejezetet, nem tudom, milyen lett, a véleményeket továbbra is várom!! Illetve az, hogy szünet van, érvényes, de amikor van annyi időm hozom a részeket. A következő rész időpontja bizonytalan. Köszönöm azoknak, akik velem vannak.♥
xoxo, Pudiing.
- Gyerünk, passzold! - kiabált Jes.
- Megy! - kiáltottam majd a labdát a másik játékos lábai közt átpasszoltam, Jes pedig sikeresen vette a passzot. Átvitte 2 játékoson majd a labdát gyors passzal visszajuttatta hozzám én pedig rádobtam. Bement, a negyedik negyednek pedig vége lett.
- 75-49-re a Budapesti BT nyert - mondta a hangosbemondó.
-Ez az, megcsináltuk! - kiáltotta rám ugorva Mel, szintén az egyik csapattársam, akit követtek a többiek. Beletelt 5 percbe mire feltápászkodtunk és mentünk kezet fogni.
***
- Gyertek - mondta Jes, mikor már a szobája előtt álltunk, ugyanis egy győzelmi bulira készültünk. Jes is a suliba jár, most 11.-es - Ilyen ruháim vannak, válasszunk. Lu, neked ezt fel kell próbálnod, teljesen hozzád való! - intézte a mondata második felét hozzám. Eleget téve neki egy mosollyal elvettem a teljesen stílusomhoz illő rövidnadrágot, trikót és bementem a fürdőbe, ami a szobájából nyílt. Felpróbáltam és kimentem.
-Rendben, neked ez tökéletes lesz - mondta, mint egy diktátor - ez a cipő nagyon megy hozzá, vedd fel. Itt egy fülbevaló is, a hajadat pedig majd Gréti megcsinálja.
Minden utasítását követtem, egyikünk eszébe se jutott volna tiltakozni, ugyanis mi jártuk volna meg. Mikor mindenki kész lett, látható volt az eredmény.
Lívinek már volt jogsija, ezért vele mentünk. Bementünk a szórakozóhelyre, ahol sok-sok részeg kan próbálta megszerezni magának a kiszemelt prédáját. Nagyon meleg volt, ezért a dzsekit ami rajtam volt, azonnal levettem. A csajok nagy része a pulthoz ment inni, a többiek pedig táncolni. Én az utóbbiak közé tartoztam. Táncoltam, táncoltam és táncoltam. Valamikor egyedül, valamikor az egyik csapattársammal, vagy azzal a fiúval aki odajött hozzám. Az este folyamán ittam is, bár nem sokat de mégis eleget ahhoz, hogy meg lehessen látni rajtam. A hangulat nagyon jó volt, önbizalommal töltött el, hogy keresték a társaságom. A csapat itt Pesten elég híres, szerepelt már jó pár cikkben, újságban. Nem is tudom miért kerültem be a csapatba. Hisz világbajnok szintűek is vannak ott mégis beállítottak kezdőnek. És egyszerűen imádom. Bár néha a sok tanulás mellett nem igazán megy olyan jól. De nem is akarok a sulira gondolni. Meg néhány oda járó diákra. Mivel akkor is eszembe jutott Pete és Ju, megint ittam. Jó buli volt, kár hogy többre nem emlékszek.

Hétfő reggel:
- Mmm - nyöszörögtem mikor a hangos hang a fülembe fészkelődött - hagyd már abba - motyogtam és nehezen de kinyomtam a telefonom.
- Gyerünk, kelj fel ha nem akarsz elkésni -jött be testvérem a szobába és elhúzta a függönyt fényt csinálva a kis helyiségben. Felnyögtem és elfordultam, Keve pedig rámugrott.
- Azonnal szállj le rólam - morogtam neki kicsit sem nőiesen, de nem hatotta meg - Mondom szállj le rólam! - mire lelöktem magamról és utána eredtem, de az orom előtt becsapta az ajtót. Szinte magam előtt láttam azt a bizonyos vigyorát. Erre a gondolatra megforgattam a szemem és visszaindultam a szobámba. Kiválasztottam a ruhámat és felöltöztem. Mivel ma nagyon fújt a szél hajamat oldalra fontam és melegen öltöztem, de a sütő nap miatt előkészítettem a napszemüvegem. Bepakoltam a sulitáskámba majd a fürdőszobában kisminkeltem magam, illetve kiválasztottam lent a cipőmet. Felordítottam Kevének aki lerobogott a lépcsőn gyorsan felkapta a cipőjét és már mentünk is ki. Az ajtót bezártük én pedig ráugrottam a hátára.
- Vigyéél - mondtam nyávogósan. Felsóhajtott majd nehezen de bólintott egyet. A szemüvegemet lecsúsztattam a szememre, hogy a nap ne bántsa. Alig mentünk pár perce, még nem voltunk a sarkon de egy olyan személyt vettem észre, aki már egy ideje bevéste magát az eszembe, és nem tudom kiűzni onnan. Azóta az eset óta nem is beszéltem vele, féltem, hogy a rossz döntésem miatt eltávolodunk.
- Cseszettül szeretlek - csengett a fülemben e két szava, és az akkori tekintetét még most sem tudom feledni. Erre most ott áll a sarkon, ránk, rám várva.
2015. február 2., hétfő
Díj #1
Sziasztook! Tudom, csúszik a rész, de a gépem tönkrement, meghalt.:c Így is csak egy rövid ideig csentem el a tesóm laptopját, hogy fel tudjak nézni. Amint tudok, jövök a résszel!!
Illetve nagyon boldog vagyok, és hálás vagyok Csengének a díjért!! Nagyon köszönööm! :*
Szabályok:
-Rakd ki, hogy kitől van!
-Írj magadról 10 dolgot!
-Válaszolj 10 kérdésre!
-Tegyél fel 10 kérdést!
-Küldd el 10 embernek!
10 dolog rólam:

- Szeretek olvasni.
- Van egy kutyám, Golden Retriver és a neve Liza.
- Imádom a havat.
- Imádom a régebbi zenéket ( pl: Nirvana) de a mostaniakat is, és annyira meghallgatok akármit, hogy megszerettem az Original Mix-eket.
- Kedvenc DJ-m a R3HAB :3
- 5 éve táncolok, hip-hop-ot.
- Igazán kétballábas és szerencsétlen tudok lenni.
- Szeretek kosarazni.
- Imádom, teljesen oda meg vissza vagyok az animékért. *---*
- Egerbe szeretnék menni a Neumannba. ( most vagyok 8.-os )
Válasz 10 kérdésre:
1. Miért kezdtél el blogot írni?
Rengeteg ötlet van mindig a fejemben, illetve imádok írni. Más is mondta már, hogy jó vagyok benne ezért úgy döntöttem megosztom mással is. Na és az irodalom tanárom szerint és remek gondolkodású vagyok.:D
2. Van-e valami furcsa szokásod? És ha igen, mi ?
Van. Például, amikor rajtakapnak valamin akaratlanul is elkezdek olykor dadogni és mindig azt mondom, hogy: "Mi? Nem értem miről beszélsz.. Magyarázd meg kérlek.!" Ez az egyik. Illetve amikor ideges vagyok sokszor húzogatom a szemöldököm. :"D
3. Mit gondolsz az olyan emberekről, akik a múltjuk miatt tértek rossz útra. Rossz embereknek mondhatjuk őket, vagy csak rossz sorsúaknak?
Próbálnék közelebb kerülni hozzájuk, hogy megértsem min mentek keresztül és nem ítélném el, ugyanis fogalmam se lenne arról, hogy ők miken mentek keresztül. Szerintem egyáltalán nem rossz emberek.
4. Kedvenc filmed?
Lucy, Útvesztő
5. Milyen blogokért rajongsz inkább? Happy End vagy szomorú befejezés?
Jobban bírom a Happy End-et, a szomorú részeknél mindig elbőgöm magam.
6. Milyen típusú könyvekért rajongsz?
Fantasy, szerelem, sport
7. Szerinted melyik a legszerethetőbb tulajdonság egy emberben ?
A humor, a vidámság. Szerintem.
8. Kedvenc kajád?
Lasagne. :$
9. Miért szeretsz blogot írni ?
Ki bírom fejezni magam, le tudom írni a gondolataimat, és a visszajelzések pedig nagyon boldoggá tesznek, még ha pocsék napom is volt.
10. Ha az olvasóid arra kérnének, töröld a blogod (nem azért, mert rossz az írásod) , megtennéd?
Nem.
10 kérdésem:
1. Miért kezdtél el blogot írni?
2. Van valamilyen háziállatod?
3. Milyen zenéket szeretsz?
4. Kedvenc könyved?
5. Kedvenc filmed és sorozatod?
6. Szeretnél a jövőben is az írással foglalkozni?
7. Mitől érzed magad felszabadultnak?
8. Szoktál szorongani egy nagyobb társaságban?
9. Mi az a 3 szó, ami leginkább jellemző rád?
10. Mi az álomállásod?
10, akinek elküldöm:
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)