1 éves a bloooog!!!!

Igen, igen, tudom, hogy nem rész, és azt is tudom, hogy már rég kellett volna hoznom egy új fejezetet, de elképesztő mit láttam meg.! 1 ÉVES A BLOOOG PUDINGOK, 1 ÉVEEEES.♥
Úristen, meg sem tudom hálálni, hogy már ennyi idő óta velem vagytok és támogattok engem. Elképesztőek vagytok és ez itt mind a TI érdemetek.!♥ Nagyon köszönöm, nagyon szeretlek titeket!♥♥♥
xx Pudiing

20. fejezet

Reggel mikor felkeltem Patesz már nem volt mellettem. Nagy nehezen kikászálódtam a meleget nyújtó ágyból és elvánszorogtam a szekrényemig. Egy laza öltözéket választottam, ugyanis nem kell suliba mennem, csak Pete van itthon, nem kell játszanom a vonzót. Felvettem egy szürke-fekete mackónadrágot és egy fehér pulcsit amiből a fél vállam és a hasam ki volt. A melltartóm az esti dobás szerint sem tudom, hogyan került a szekrényem tetejére, de lehalásztam és felvettem. Lebattyogtam a lépcsőn és egyenesen a konyhába mentem. Patesz éppen rántottát csinált nekem háttal, még biztosabbá téve a tényeket. Odalépkedtem hozzá és átkaroltam mire összerezzent.
- Jó reggelt Luca - szemét le sem vette a kajáról, úgy beszélt hozzám.
- Jó reggelt - mosolyogtam. - Rég készítettél nekem valamit, remélem nem jöttél ki a gyakorlatból - húztam komisz mosolyra számat, tudtam, hogy kell piszkálgatni az agyát.
- Ne aggódj, nagyon finom lesz - húzta ő is ugyanolyan vigyorra az arcát és ezt látva felnevettem. Elmosolyodott és intett, hogy üljek le.
Így tettem, leültem az asztalhoz, közben elővettem a telefonomat és megnéztem rajta a szokásos dolgokat. Facebook, Twitter, Instagram és Snapchat. Minden nap ezeken lógok, nézegetem minden órában, hátha van valami. Na jó, ez csak FB-vel és snappel szokott így lenni, twitteren értesít, ha az 5SOS na meg Selena Gomez és Ariana Grande tweettel. Több mindenki be volt jelölve, de annyira meguntam a telefonom állandó rezgését így egy csomót ki is jelöltem. Így is sokat szitkozódok Ash miatt, szerintem nincs is jobb dolga, mint ücsörögni és irkálni twitteren. Na ez sem volt igaz persze, csak na, érezzétek át a dühömet.
Elmélkedésemből Patesz és a rántotta rántott ( na ne... ) vissza, egyből neki is láttam Pete pedig csak nevetni tudott rajtam. Elővett magának is egy villát és velem együtt evett. Na de. Nem úgy ahogy általában szoktak, egymás mellett külön tányér meg miegymást, nem, mi ott ültünk egymástól pár centire, egy tányérból ettük a rántottát és akaratlanul is elpirultam. Égő fejjel csipegettem a kis tojásdarabokat míg barátom égető tekintetét viseltem el. Hallotam halk kuncogását, aztán arra lettem fegyelmes, hogy kezével fülem mögé túrja az arcomba - és reggelinkbe - hulló hajamat, felfedezve milyen zavarban is vagyok aztán meglepetésemre tarkómnál fogva húzott magához egy ölelésre.
Szemeim kétszeresére nőhettek, a villa kiesett a kezemből. Mikor legyűrtem a döbbenetemet tétován öleltem vissza.

Pár órával később olyan 11 óra körül elkezdtünk unatkozni. Ne kérdezzétek hogyan és miért, de fogtunk magunkat és csináltunk egy rap videót. Nagyon bírtam ezt a zenét, én választottam, végül nagyon vicces lett mikor visszanéztük.
- Van nálunk minden - kezdte barátom kettőnkre mutatva.
- Van nálunk pénz - szórtam be két tízezrest közénk.
- Mindenki hallgat - mutatott a fülére. Elég vicces mozdulat volt, el is mosolyodtam rajta.
- Mindenki néz - tettem kezemet szemeim elé és kikukucskáltam ujjaim között mire Petét kapta el a mosolyoghatnék.
- Mert én érzem az éjszaka illatát - folytatta. - Nem érdekel holnap mi vár - fejeztük be együtt. Már előre megbeszéltük, hogy márpedig ezt a részt így fogjuk véghezvinni.
Aztán megint ez jött, csak az utolsó sora volt más. Mi hozzuk az igazit törjük a csendet mi ketten, megrontunk minden szentet. Mivel még a videó után is ezt énekelgettük, lehet inkább nem kéne elmondanom mit le nem műveltünk a videó alatt. Patesz készségesen fel is töltötte a videót facebook-ra, a lájkok pedig csak jöttek és jöttek, hiába volt suliidő. Mi meg csak unalmunkban újra és újra megnéztük azt a borzalmas szüleményt, és röhögőgörccsel küszködve  próbáltuk elmondani egymásnak, hogy mennyire gázak is vagyunk.
 Fél óra múlva egymást nyúztuk a szobámban, hol az ágyon "bunyóztunk", hol egymást lökdöstük videójáték közben vagy épp egymással ordítoztunk egy játszma végén.
Még jó, hogy kicsapom a hisztit mikor feltűnően jól játszik Scorpionnal és hiába vagyok mondjuk Sub-Zero-val vagy Mileenával mindig mondogatta a gépies hang Patesszal: "Brutality".
Ebből az lett, hogy elkezdtem vele veszekedni és megtiltottam, hogy kedvencével legyen. Végül szegényt és Kenshit legyőztem drága Kitanámmal.
Ezután nem is játszottunk, elértem a győzelmet ő pedig bedurcizott. Mindketten tudtuk, hogy ha hagyott volna nyerni, még inkább dühös leszek. Viszont tisztességesen nyertem és győzedelmi táncom után engeszteltem ki drága barátomat. Pár puszi és már rendben is voltunk.
Utána ismét pár sor szenvedés után azt mondta készüljek el és vegyek fel valami viselhető ruhát, elmegyünk kajálni. Így tettem, kizavartam a szobámból és nekiálltam valami elfogatható ruha keresésének. Mit ne mondjak, eredménye nem nagyon látszott. Nem igazán erőltettem meg magam, csak felvettem a fekete, sok helyen szaggatott farmerom a fekete bakancsommal, felsőnek egy szürke pulcsit választottam fekete 'No really, I'm a witch' felirattal és volt rajta két kis mini boszorkánykör. Vagy mi..
Ékszerekkel nem igazán foglalkoztam csak felvettem a halálfejes gyűrűmet és továbbálltam a tükrömhöz. Az eredmény illett hozzám, nagyon is tetszett. Viszont a fejemmel már gondok voltak. Kentem fel púdert és szememet szemceruzával és hosszú, dögös tusvonallal emeltem ki. Vörös rúzst kentem számra annak ellenére, hogy tudtam, úgyis lenyalom. Meg amúgy is enni mentünk.
Hajamat csak kifésültem, de tekintettel arra, hogy felül már kezdett zsírosodni - tegnap nem mostam meg, ugyanis úgyis meg kell mosnom meccs után, akkor már kétszer nem fogom -, így felvettem egy szintén szürke sapit  szintén fekete felirattal: ' Bad Hair Day '.
Mikor lementem Patesz tátott szájjal nézett rám mire hatalmas nagy öröm töltött el. Valóban nem sok hiányzott ahhoz, hogy valamivel összecsukjam a száját, ami után drágám rúzsfoltosan meredne rám. Igazából vonzott is az ötlet. Kár, hogy nem tehetem ezt meg.

Díj #2 #3 #4 #5 #6

Sziiasztok! Dijsorozat emberek, jézus, köszönöm szépen!!! ♥:$:*

 

19. fejezet

Sziasztok Pudingok! Szünetben remélhetőleg több időm lesz írni, és több fejezettel tudok szolgálni. Köszönöm azoknak akik velem vannak, ezt a 39 feliratkozót és a 22.200+ megtekintést. Lehet másnak nem annyira, de nekem ez igen is nagy dolog. Vannak olyan pudingok akik azt hiszik/hitték, hogy nem fogok beszélni velük mert "híres" vagyok. Egyáltalán nem vagyok az. Minden pudingommal szívesen beszélek, csevegek, ismerkedek és ha segítségre van szükségetek akármiben, vagy tanácsra, mindenkinek állok szolgálatára. Gondolhatjátok, hogy ez csak süket duma, de nem. Én szeretném az összes pudingom életét egy kicsit feldobni, legalább azzal, ha új fejezet írok. Nagyon köszönöm mindegyikőtöknek az eddigieket, nagyon szeretlek titeket!!♥
Sok-sok puszi és ölelés
Pudiing


Egész nap másra sem tudtam gondolni, csak a teremben történtekre. Szerencsémre Patesz semmit sem látott vagy hallott, csupán nem értette mit csinálok bent mindig az ofival. Semmit.
Délután elkísért kosáredzésre, és végig ott is volt. Nézett engem, biztatott, a nevemet ordibálta. Csak edzés volt, nem is meccs. De ő mégis ott volt, és csak engem nézett. Csak engem.
Megvárta az edzés végét, azt, hogy visszaöltözzek a rendes ruhámba miután lezuhanyoztam, azt, hogy az edzővel vagy a többiekkel beszéltem, mindent. Csak várt és várt türelmesen...rám.

Este volt már, mikor a csarnokból elindultunk hazafelé. Nem tudtam másról beszélni, mint a holnap esti meccsről.
- Nagyon félek! Ez az edzés sem volt a legjobb!
- Ne félj, király vagy! Nem ismerek nálad jobb kosarast, és amúgy is, éles helyzetekben mindig előjön a legjobb - mosolyodott el. - Holnapra pedig ki kell pihenned magad, az edző is megmondta, de úgy nem tudsz pihenni, ha csak a holnapon töröd a fejed. Kaptál felmentést, én iratok anyával és nálatok alszok. Ne nézz így, ebbe nincs beleszólásod.!
Mosolygott még akkor is, amikor hitetlen szemekkel néztem rá. Eddig nem is gondoltam, hogy milyen szerencsés vagyok. Nagyon nagy szerencsém van, hogy itt van Pete. Bekönnyezett szemekkel néztem rá és megtorpantam, aminek hatására ő is így tett. Egymással szemben álltunk, én könnyes míg ő aggódó szemekkel.
- Mi a baj? Rosszat mondtam? - közelebb lépett hozzám, látszott rajta, hogy nem tudja mi van, de bánja, hogy miatta könnyeztem be. Pedig nem volt semmi bajom, csak...rájöttem. Rájöttem arra, hogy mindent odaadnék érte, arra, hogy nála jobb barát égen világon nincs és arra, hogy én szeretem őt. Teljes szívemből.
Megcsóváltam a fejem és a nyakába borultam. Olyan szorosan öleltem mint még soha, és vágytam arra, hogy ő ennél is szorosabban szorítson magához.
 Visszatért az az énem, mint amikor együtt voltunk. De egyikőnk se szerette egymást úgy.
Csak fellángolás volt kettőnk között, semmi igazi. Csak barátság. De most már kezdek mást érezni, ami nálam hülyeség. Ő szeret mint egy legjobb barátot szokás, semmi több. És ez elkeserít.
- Szeretlek, nagyon szeretlek - kezdtem el sírni. Ott álltunk a járdán este kilenckor, egymás karjaiba borulva. Egy szerelmes párnak ez romantikus pillanat lenne, de a barátoknak ez teljesen más.
- Nyugi, ne sírj, tss.. - csitított, mire nagyokat szipogtam. - Én is szeretlek, mindennél jobban.
A szívem kihagyott pár ütemet, majd olyan lódulattal kezdett el újra dobogni, mintha ki akarna törni a helyéről. Pedig nem lenne szabad.
Miután lenyugodtam elindultunk hozzánk. 10 perc sem volt az út míg odaértünk a házunkhoz, ez is csendben telt. Nem abban a kínos csendben, hanem mindketten elmerültünk gondolatainkban.
Otthon anya örömmel üdvözölte barátomat, felhívta az anyját, hogy nálunk alszik, és holnap is velem lenne. Beleegyeztek, hisz a szüleink imádják egymást és minket. Legjobb barátnők. Szegény Marcsi, mikor Pete apukája meghalt nagyon maga alatt volt, ahogy Patesz is, de szerencsére az anyukája megint boldogságra tett szert Rolcsi bácsi mellett és még Patesz is nagyon jól kijön vele. De kanyarodjunk vissza.
Mivel drága barátocskám eldöntötte, hogy már alszunk is ezért elkezdtem vetkőzni. Előtte. Igen, egy kicsi szándék is volt az egészben. Levettem a nadrágomat és zoknimat, már csak felső és bugyi volt rajtam. Na meg melltartó. Elordítottam magam, kerestem a pizsifelsőm.
- Anyaaa! Hol van a pizsim??
- Kimostam vegyél fel mást! - ordított vissza lentről.
Nem nagyon szeretem a pizsiket, jobban bírom a póló-bugyi párosítást, ezért könyörgően meredtem Petére.
- Mi az? - kérdezte értetlenül.
- Aludhatok a felsődben? Please.
- Jó, rendben - és levette magáról. Ott helyben. A felsőteste csak úgy vonzotta a tekintetem, nyomban el is pirulhattam. Vöröslő fejjel vettem el a felsőjét majd lekaptam magamról a pólómat. Rajta volt a sor, elpirult, én pedig felvettem a felsőjét. Nagyon jó illata volt, megnyugtatott. Kikapcsoltam a melltartómat és levettem aztán eldobtam a szobámban. Rend lvl Luca.
Be is feküdtem az ágyba, megvártam míg Patesz is leveszi a ruháját és befekszik mellém. Átdobta kezét a derekamon és közel húzott magához. Kezemet rákulcsoltam övére és elnyomott az álom.

18. fejezet

Reggel korán felkeltem, nem tudtam aludni. Már akkor tudtam, hogy ez egy szar nap lesz. A kedvem a nullát verdeste ráadásul még egy pattanásom is született. Odavánszorogtam a tükörhöz és elkezdtem sminkelni. Először pirosítás elleni krémet kentem szét az arcomon, ami után alapozót vittem fel, majd korrektort és púdert. A szememet szemceruzával kihúztam, aztán tussal macskaszemet kentem magamnak. Kétszer is volt, hogy az a tus a földön végezte, mert annyira nem sikerült normális tusvonalat húznom, hogy már ki volt a nemlétező faszom. Amikor ezt befejeztem elmentem a szekrényemhez és nézegettem a ruhákat. Szar kedvem szerint egy depis öltözéket választottam volna, de mivel tetszeni akarok Nor..khm, magamnak ezért próbáltam magamhoz képest csinos lenni. Az ősz igenis beköszöntött ezért a virágos hosszú ujjú Ramones-es pulcsimat vettem fel cicanacival. Fehér converse cipőm eléggé jól meg volt ezzel a ruhaszettel, én szerintem. A hajamat csak kifésültem így hullámosan omlott vállaimra. Épp felálltam a székből mikor Keve benyitott.

- Segítesz ruhát választani? - nézett zavartan körül a szobámban, mire én mindent tudóan elmosolyodtam.

- Hogy hívják a lányt? - kérdeztem kedvesen.

- Vivien.

- Szép név - mosolyogtam. - Na gyere, nézünk valami klassz cuccot - toltam ki a szobámból.
Átvánszorogtunk a szobájába és kiválasztottam egy fekete csőfarmert amit nemrég vehetett mert még egyszer sem láttam rajta, illetve egy fehér, egyszerű felsőt amin fekete "F*ck Your Selfie" felirat volt. Öcsikém igazán dögös volt, ha nem lenne rokonom én is rámozdulnék, de ez ugye nem meglepő, kire nem...

Együtt megreggeliztünk és együtt indultunk el suliba. Most deszkával gurultunk a sulihoz félúton a többiek is csatlakoztak, így mint régi csapat haladtunk előre.
Első órában, matekon dolgozatot írtunk. Nem hazudok, semmit sem tudtam. Általánosban szerettem a matekot, jó is voltam belőle, de ez a matek amit itt leművelnek katasztrófa.
Aztán következett az osztályfőnöki. Először orvosi papírokat osztott ki, ugyanis csütörtökön megyünk orvosi vizsgálatra. Le kell borotválkoznom, szóljatok majd! Aztán jöttek a közszolgálati papírok. Az évben kötelező letenni az 50 óra közszolgálatot, aminek valljuk be, semmi értelme. Szerintem a kórházba fogok menni, mert az közel van. Majd még meglátom. Az egész osztályfőnöki óra elment ezekkel, csekket kaptunk a később kapott könyvekről és a többi. Na meg, közölte, hogy pénteken fogadóóra lesz. Tudni kell anyáról, hogy ő minden létező szülőin és fogadóórán ott van, nincs esély megúszásra és esetleges kegyelemre. És nem tudja még a spanyol kettesem..
Miután kicsengettek, az ofő megint benntartott. Pedig nem is csináltam semmit!!
- Luca, beszélnünk kell, és ez nem várhat! - állt elém az asztalt megkerülve. Meglepődtem hirtelen közelségétől, zavarba jöttem. Fene egye meg azokat a szemeket és aranyos arcot!
- Mi lenne az, tanár úr? - mosolyogtam félénken. Nem tudtam miről akarhat beszélni, a magánéletemhez pedig semmi köze.
- Ne hívj így - utasított egy kicsit haragosan mire felemeltem az egyik szemöldököm. - Tegezz.
- Jó, Dávid, mit szeretnél? - adtam meg magam parancsoló tekintetének.
- Mondd ki még egyszer a nevem.
- Tessék?? - minden zavaros volt, nem értettem mit akar.
- Csak mond ki! - fogta meg vállaim. Ahogy hozzámért libabőrös lettem, gerincemen átfutott a hideg forróság. És ismét, a leírottaknak semmi értelme.
- Dávid, mit szeretnél? - és itt azt hittem elájulok. Fogta magát és megcsókolt.

Sok minden leírhatatlan amit akkor éreztem. Tudtam, ó, nagyon is jól tudtam, hogy ezt nem lenne szabad. De mégis, valami miatt visszacsókoltam. Szánk úgy mozgott együtt, mintha rég erre lennének összehangolva. És mint mindig, minden álomnak vége szakad. A csengő megszólalt, az eszem visszatért és ezzel a lökéssel tántorítottam el magamtól. Amit csináltunk hiba volt. Mindkettőnk függ ettől, a legjobb lenne elfelejteni. Azóta se tudok másra gondolni, csak arra a pillanatra.
- Ez hiba volt, felejtsük el! - mondtam durván és sietősen.
- Nem, nem volt az. Bolondulok érted! Ne csináld ezt! - még a kölyökkutya szemei sem tudtak meggyőzni. Ebben az esetben nem.
- Nem! Sose lesz olyan, hogy te és én! Vagy te és vagyok én! Felejts el engem, és ha lehet ne szólj hozzám. Leszarom, hogy tanítasz vagy nem, leszarom, hogy az osztályfőnököm vagy, de mégis a tanárom, semmi kapcsolat nem lehet közöttünk. Menj és szedj fel egyet a suli lotyói közül, belőlem nem eszel! Remélem erre a csókra fogsz emlékezni, mert szent, hogy nem lesz több.
Arca megbántottnak hatott, de azzal a hatállyal amint elmondtam ezt, rohantam ki a táskámmal a teremből, ahol Patesz furcsa tekintettel várt, valószínűleg engem. Hogy mit látott és mit nem?! Na bazdmeg..

17. fejezet

Sziasztok! Irtózatosan sajnálom ezt a sok késést, de hát a gólyatábor óta egy csepp időm sincs. Kolis vagyok hétvégén jövök haza és sokat kell tanulnom, a nyamvadt suli miatt, néhány tanárom akkora köcsög, hogy az nem
igaz és a többi. Ráadásul a táncot sem hagyom abba, ugyanis túlságosan imádom. Na de ha megértitek ezt nagyon köszönöm, itt is van a rész, jó olvasást!♥
Pudiing



Nos, az eset óta Áronnal szinte legjobb barátok lettünk, és általában osztályon belül még Ann is csatlakozik hozzánk, néha a fiúk, de Klaudia és Brigi inkább mellőznek és mint kiderült ők lesznek a 12-es ribancok utódjai. Igen. És a jóóó hír: An és Árcsi randiznak!!! Annyira aranyosak ők ketten, hogy az hihetetlen. Közben nekem még egy évfolyamtárs is megtetszett, hogyne, minden egyes srác már, idegesítő. Mintha nem is lenne jobb dolgom, az egyik angol tanárom utál engem, múltkori esettől én is őt.
Szerdán a 23-as teremben voltunk, angol társalgáson. Épp a divat a fő témánk, és a házi csak annyi volt, hogy 6 kérdésre válaszoljunk. NA DE! Én nem egész mondatokkal válaszoltam, hanem csak felsoroltam ezért a tanár belehajolt a pofámban és elkezdett idegesítő hangon "ordítani".
- De itt nem felsorolni kellett, megmondtam múlt órán, hogy kerek egész mondatokkal válaszoljatok! Nem volt érthető, nem értesz magyarul? - én meg csak néztem, és legszívesebben lefejeltem volna - Érted mit mondok??
- Ja - néztem rá flegmán. Egyszerűen utálom! Egész órán csesztetett, hogy írjam le ezt egész mondattal, írjam le azt, és megfenyegetett, hogy hétfőn tuti engem feleltet. Bekaphatja!
És nem találjátok ki, de igen, sikerült megfáznom. Egész spanyol órán (ami ugye az E-sekkel és a D-sekkel van), amin ugye Lina mellett ülök (D-s) csak fújtam az orrom, törölgettem a szemem mert ilyenkor mindig úgy könnyezik, mint ha csapból öntenék. A köhögésekről és a tüsszentésekről meg ne is beszéljünk. Ráadásul a szintén D-s Norbi, aki nagyon bejön nekem, észre se vesz. Komolyan! Oké, mondjuk múltkor hazakísért mert ő is arra lakik, meg volt, hogy együtt mentünk suliba vagy haza de akkor is! Úgysem tetszek neki..
Mivel úgy gondoltam, hogy keveset vagyok Pateszékkal leszerveztem egy jó hétvégét a mi kis csapatunknak. Mint régen. Megcsináltam a sajtot kukit, vittem fel a szobámba kólát és kiraktam az asztalra a legtutibb horrorokat. Pénteken hetedik óra után együtt jöttünk haza hozzánk, és egész hétvégén itt aludtak. A pénteken az összes pattogatott kukit elfogyasztottuk, mindent megittunk és a horrorok miatt lámpafényben aludtunk. Mindenki ott volt a szobámban, én az ágyon Patesszal és Olival, Kevin kicsi de kényelmes fotelban Nózi pedig babzsákban foglalt helyet. Ami igazából a Kevéé. De nembaj.
Szombaton anya finom palacsintát csinált nekünk reggelire amire az összes otthon lévő nutellát rákentük. Aztán anya ott is hagyott minket hétvégére, elment a barátnőivel a Balatonhoz, így miénk volt a ház. Ilyenkor a fiatalok elmennek bulizni, vagy csinálnak egy házibulit, de csak mi akartunk lenni, ezért nem csináltunk ilyesmit. Helyette este vetkőzős, ivós felelsz-vagy-merszet játszottunk. Volt ott minden, alsónadrágban rohangálni az utcán, tejszínhab nyalás és a többi szívatás, aki pedig nem vállalta vagy ivott vagy vetkőzött. Én már egy szál melltartóban és bugyiban voltam, ugyanis mindig olyat találtak ki, amit nem akartam megcsinálni, inni meg már eleget ittam. Az utolsó feladat miatt pedig nagyon kiakadtam.
- Dehogy csinálom meg! Ti nem vagytok normálisak! Most azt akarjátok, hogy égjek, vagy azt, hogy levetkőzzek?
- Mindkettőt - felelte Nózi.
- Jó éjszakát! - és felmentem a szobámba. Lezuhanyoztam és felvettem a pizsimet. Még is mit gondoltak? Hogy majd felhívom NÉVVEL  Norbit, és mondom neki szextelefonozzunk???! Elmennek a...!!
Lefeküdtem a kényelmes ágyamban és már félálomban voltam, mikor valaki csatlakozott hozzám.
Vasárnap reggel - vagy délután - Pete mellett ébredtem, és a helyzetünk miatt hamar el is pirultam. Karjait átdobta derekamon, fejem a mellkasán, lábunk összegabalyodva. Legalább egy percig bambulhattam vörös fejjel, mikor is szabályosan kiugrottam mellőle amint megrebbent a szempillája. A többi srác is a szobámban feküdt, ezért elordítottam magam.
- Keljetek fel! - ez után volt, hogy legalább 3 párna repült a pofámba. Igazán szeretetteljes, ugye?
Délután kimentünk deszkaparkba, trükköztünk, felvágtunk a kisebbek - és nagyobbak - előtt, szórakoztunk, nevettünk, mint a régi szép időkben. Hazafelé gurultunk, mikor megláttam Norbit amint megy hazafelé. Gondolom edzése volt, nem tudom melyik, kendó vagy MMA, mindkettőt űzi, de nem nyomoztam le - vagyis nem jegyeztem meg -, mikor melyik van. Odagurultam mellé, és együtt folytattuk utunkat. A srácoknak intettem, ők vették a lapot és ketten sétáltunk haza. A kapunk előtt - ahhw, ismét hazakísért - még legalább egy órát beszélgettünk, ha nem többet. Mikor már esteledett úgy gondolta, ideje lenne mennie, ezért megölelt de mikor elhúzódtam volna, visszahúzott egy puszira. Elpirultam amin ő szélesen mosolygott, elköszöntünk egymástól - még egyszer - én pedig berohantam a házba aztán fel a szobámba. Érett viselkedés lvl Luca.

16. fejezet

Köszönöm a feliratkozókat és ezt a sok megtekintést, a komizókat és mindent!! Szeretlek titeket!♥
Pudiing










Kint voltunk a kosárpályán, és játékos mégis komoly meccset játszottunk mi így tízen. Ez az első találka az Általánosban megismert haverokkal. Két szokásos csapatban voltunk és csak játszottunk ahogy tudtunk. Rengeteget nevettünk egyes bakikon, illetve beszólásokon mik akkor özönlöttek, ha valaki épp kosarat dobott. Mocskos a szánk, de ez senkinek sem lenne új. Már vagy a huszadik kosarat dobhattam, mikor Milán megelégelte.
- Bazdmeg Luca, álljál már le. Tudod, nagyon idegesítő, hogy lányként mindig lenyomsz minket? Önző vagy - biggyesztette le a száját és szúrós szemekkel nézett. Nem tudtam komolyan venni.
- Van egy öcsém, mit gondolsz? Az meg csak plusz, hogy az alap készségeim jobbak a tieteknél - nyújtottam ki a nyelvem mire még inkább szúrós szemekkel néztek rám. Már a többiek is.
- Srácok, szerintem mutassuk meg neki, kik is vagyunk - nézett a többire.
- Benne vagyok, biztos elfelejtette már a külön töltött idő miatt- vigyorodott el gonoszan Maci.
- Ne, srácok csak vicceltem - kezdtem angyalian mosolyogni mikor felém közeledtek és próbáltam észrevétlenül mindig hátrébb araszolni. Ennek következtében hamar a zöld kerítésnek simult a hátam elzárva a menekülési esélyeimet. Végem volt.
**
Eldöntöttük, hogy elmegyünk enni a mekibe. Én régi otthonom,életem. Egészségtelen kaják, barátok kik a rosszba visznek de nem kívánhatnál jobbat - mert nem érdemled meg -, és természetesen akkori stílusomhoz híven Linkin Park-os fekete pólómban voltam, csontvázas harisnyanadrágom felé egy fekete rövidnadrágot vettem fel, amit a pólóm el is takart. Bakancsot vettem fel, mivel már hűvös van ilyenkor, ehhez passzolt a bőrdzsekim is. Hajamat egy kendő segítségével fogtam fel lazán, hozzácsaptam a sok-sok fülbevalót és agyon parfümöztem magam. Ez az aki mindig is voltam. Nem az, aki lányos ruhákban feszít és mindenkire ráhajt. Nem is tudom, miért játszom meg magam. A suliban is teljesen máshogy viselkedek, mint ezekkel a barátokkal. Bár az a legrosszabb. hogy nem tudom melyik énem az igazi Én.  Az odafelé vezető úton sem tudtam másra gondolni, nem is igazán vettem ki a részem a beszélgetésből, nem csoda, hogy meglepődtem mikor beértünk a jóleső melegre, hisz Milán kezét átvetette vállamon és boldogan nevetett. Jó, oké, régen is ez volt, de nem tudtam mire is számítsak. Bár nem is tudom mit gondoltam, hogy majd megváltozunk és nem is találkozunk többet? Hogy majd ha találkozunk is, mint régi banda, vajon minden megváltozik, és semmi sem lesz ugyanolyan? Igen, ezt gondoltam. Mondtam a srácoknak, hogy én a szokásosat kérem, és keresek asztalt. Így is lett, én odamentem egy nagy asztalhoz és leültem a tetszőleges helyre és vártam, hogy megérkezzen a kajám, éhes voltam. Megkocogtatták a vállamat, mire kicsit megugrottam és hátrafordultam.
- Ne haragudj, nem akartalak megijeszteni - mondta mosolyogva.
- Semmi gond - mosolyogtam vissza. - Mi a helyzet Áron?
- Semmi érdekes - ült le a mellettem lévő székre és újra felém fordult. - Lenne egy gáz kérdésem - húzta el a száját és zavartan elfordította a fejét.
- Hallgatlak - hajoltam előre kíváncsian.
- Nos izé... nem tudod, hogy Annak tetszik- e valaki? - olyan esetlenül, pirulva kérdezte, hogy nem tudtam kinevetni. Egyszerűen túl aranyos volt.
- Úristen, neked tetszik Ann? Ez irtó jó - ragyogtam fel.
- Igen, de ha elmondod neki kicsinállak - nézátt rám szúrós szemmel ami egy pillanat alatt visszaváltozott azokká az aranyos bárányszemekké. - Szóval? - kérdezte türelmetlenül.
- Nem tudok róla, hogy tetszene neki valaki - mosolyogtam - de azt ajánlom, hogy közeledj hozzá. Hívd randikra, bókolj neki. Könnyű zavarba hozni, és olyankor nagyon aranyos. Ha ajándékot veszel neki, az nem csak a bandás pólókban merül ki, tudod, imádja az aranyos dolgokat. A stílusotok hasonlít, nem hiszem, hogy gondok lennének - mosolyogtam mint a vadalma. - De ha megbántod kinyírlak. Felnevetett és hálásan nézett rám.
- Nem fogom ne aggódj. Tudod, Ann nagyon jó barátjának tart, csak fél közeledni hozzád, ugyanis tart attól, hogy nem engeded be. Amúgy köszönöm - mosolygott angyalian majd megpuszilta az arcomat és felállt. - Szia Luca - intett és elment a rá várakozó barátaihoz. Egyiküket sem ismertem, viszont párat láttam a suliban.
- Itt a kaja - érkeztek meg a srácok. Mellém Milán, velem szembe Maci került. Ettünk és beszélgettünk, úgy mint régen, míg olyan téma jött ami egyáltalán nem kapcsolódott a jó hangulatban zajló csevegésünkre.
- Amúgy ki volt az előbbi gyerek? A barátod? - kérdezte Milán kíváncsian. Hangja tele volt megvetéssel, ami nagyon nem tetszett nekem. Arra nézett, ahol Áron még mindig a barátaival szórakozott, de elég hangosan tehette fel a kérdést, mert ő és a barátai is felénk kapták a fejüket.
- Az osztálytársam és elég jó barát - mosolyodtam el.
- Ja persze - nézett végig lenézően rajta én pedig felhúztam a szemöldököm. - Tuti buzi - szavait csak úgy köpte, néhány asztalunknál ülő felnevetett, páran csóválták a fejüket, csak én és Maci néztünk idegesen egymásra. Tudom, hogy ismeri Áront, van közös képük facebookon, nyilván neki sem tetszett a helyzet. Mielőtt megszólalhatott volna, én megtettem helyette.
- Ne hívd így. Soha - szögeztem le és fenyegetően néztem szemeibe. Idegesítően felhúzta a szemöldökét, a nevető arcok izgatottá váltak, várták milyen balhé lesz már megint. Nem először vitáztunk, de semmi sem volt komoly. Viszont nem szeretem, ha a barátaimról mondanak akár egy csúnya szót is, ami nem igaz. Felkönyökölt az asztalra és közelebb hajolt hozzám, lenézően mérte végig arcomat míg meg nem szólalt megint.
- Most mér' véded? Ha osztálytársak vagytok nem ismerheted régebb óta mint engem. Sokkal régebb óta állok melletted mint ő, mégis az ő oldalán vagy? Ennyire áruló lennél?
- Csak védem a barátaimat. Még egy rossz szó és nem állok jót magamért - figyelmeztettem, de ő ügyet sem vetve rá tovább folytatta. Sok szem égetett, kellemetlen volt az egész.
- Most félnem kéne? - nevetett fel röhejesen - Csak nem tetszik neked? Az a buzi, aki még nálad is gyengébb lehet - nevetett még mindig, de már nem csak rajta, rajtam is. Hangja gúnyos és lenéző volt, kezeim ökölbe szorultak és szúrós szemekkel néztem rá.
- Kussolj.
- Nézz már rá - így tettem, ők is elég dühösen meredtek az asztalunk felé, ami még inkább felidegesített. - Az összessel együtt egy forintot sem érnek! - szinte már kiabált, nem értettem mi ütött belé. Féltékeny volna? Nem hiszem, sosem történt semmi kettőnk között. Nagy nőcsábász volt, ezért is nem tekintettem rá úgy, mint barát jelöltre. Erősen megragadta a karomat és felrántott az asztaltól, a székem a földön kötött ki, én döbbenten meredtem az engem szorosan tartó fiúra. - Nem jó ha ellensége vagyok az embernek - sziszegte.
- Eressz el - nem cselekedett, még inkább szorított a fogásán, nem bírtam ki felszisszenés nélkül, amit az ő elégedett vigyora követett. Maci is próbálta lenyugtatni, de mintha itt sem lenne. Láttam, hogy a másik asztaltól is felállnak de a fájdalom a karomban nem engedett másra összpontosítani. - Hallod? Eressz el! - kezdtem rángatni kezeim, de így csak még jobban fájt, tudtam, hogy nyoma fog maradni. - Ez fáj - ordítottam rá.
- Hagyd békén - rántotta el Áron és behúzott neki. Én a fájó területeket vizsgálgattam, egy másik srác pedig hátrébb húzott tőlük, ahol Maci ölelése fogadott. A srácok egyik pillanatról a másikra a földön kötöttek ki, mire én nekem oda kellet menni leállítani őket. Más is segített felhúzni Áront, de mielőtt odafordultam volna hozzá egy hatalmas pofon csattant az arcomon. Majdnem elestem, egy srác tartott meg. Szemeimbe könnyek szöktek és hitetlenkedve, megbántott szemekkel meredtem a kéz tulajdonosára. Áron mielőtt újra megindult volna, Maci vette Milánt kezelésbe. A falnak lökte és mondott neki valamit. Nézni sem bírtam. Áron megfogta a kezem és kihúzott a hűs levegőre, már elég messze mentünk el, mikor földbe gyökerezett a lábam.
- Megütött - hangom remegett, könnyeztem és nem sok hiányzott a síráshoz. Áron csak megölelt, közel húzott magához és simogatott. Ez hiányzott hozzá. Sírni kezdtem, de nem csak mai események, de az elmúlt hetek összes vészes helyzete miatt. Keservesen sírtam Áron vállán, ki csak tűrt és tűrt, nem törődve egyre vizesebb és sminkesebb pulcsijával. Csak simogatott, hol a fejemet, a hajamat, hol a hátamat és derekamat. Ott volt velem a leggyengébb pillanatomban és  lágy hangon  vigasztalt. Féltem. Féltem Milántól, a jövőtől, mindentől jelen helyzetben. Szavai viszont egy kis megnyugvást adott, amiért szörnyen hálás vagyok.
- Ne aggódj, én itt leszek.