Son

2015. január 20., kedd

10. fejezet

Heey, Pudingok! Íme a következő rész egy másik szemszögből, ugyanis még nem akarom lelőni az egészet szóval még várnotok kell.:D
Köszönöm a 24 feliratkozót és az 5000+ megtekintést!:)
Illetve sajnos van egy rossz hírem is. Legközelebb csak jövőhéten tudok részt hozni, ugyanis nem leszek itthon ezért nem fogom tudni hozni a részeket, sajnos csak jövőhéten kerül rá sor.:(
Remélem azonban ez a rész tetszeni fog!;)
Xoxo, Pudiing.


*Pete szemszög*


Az egész 12 éves koromban történt, Luca akkor még csak 10 éves volt. Sulit váltottam mert a többiek nem igazán bírtak az előző sulimban. November 12. Éppen kijöttem az igazgatótól az órarenddel és a táskámmal - amiben persze az aznapi könyvek voltak - a kezemben, mikor nem tudtam merre tovább. Több srácot is megkérdeztem merre van a  02-es terem, ahol éppen az óra lenne. Kiröhögtek és mentek tovább, illetve valamelyikük fellökött. Egy kezet láttam magam előtt, Ő volt az.
- Kell egy kis segítség? - mosolygott rám. Rendkívül aranyosnak tartottam, éppen tesi ruhában volt, haja pedig lazán felkötve.
- Uhm, el kéne - mondtam majd felsegített. A keze kicsinek hatott az enyémmel szemben.
- Mit keresel? - kérdezte kedvesen mosolyogva. Már akkor megfogott benne valami. Lehet az, hogy ő kedvesen bánt velem a többiekkel ellentétben.
- A 02-es termet, ott lenne órám. Új diák vagyok. Mellesleg a nevem Hajdu Patrik, örültem - mosolyogtam rá a lányra aki elpirult és ez nagyon tetszett.
- Hát itt van - mutatott a mögötte lévő ajtóra amin feketével fel volt tüntetve a 02-es szám illetve, hogy merre kell elhagyni a termet tűz esetnél - Nagyon örültem. A nevem Boros Luca, hívj csak Lu-nak vagy Pudingnak. Mielőtt megkérdeznéd miért, elmondom, hogy azért, mert imádom a pudingot  - nyalta meg száját a csöpp lány.
- Köszönöm. Izé...lehet kicsit gáz kérdés ez, de lehetnénk barátok? - kérdeztem félve a válaszától.
- Igen, örömmel lennék a barátod - mosolygott rám.
Azóta szeretem Őt. Igen, kimondom, szeretem. Túlságosan is ahhoz, hogy egy olyanfajta gyerek miatt mint Justin, elveszítsem. 3 éve tudja Justin az egészet. Hogy szeretem Őt, és mindent megtennék érte. Akkoriban együtt voltak, így kissé necces volt a helyzet. Justin azért szakított vele, mert úgyis elment volna, és nem akart távkapcsolatot. De ugyan olyan jóban megmaradtak. Velem nem így lenne. Ha elmondanám Lu-nak, hogy szeretem őt, kerülne. Tudom jól. Justin 3 évet adott. 3 évet ahhoz, hogy megszerezzem. És teljesen kiment a "határidő" a fejemből. Ugyanis pont ma volt az egész 3 éve. Elszúrtam. Kaptam lehetőséget és időt, de elszúrtam. De a 'ma' még hozzátartozik. Ezért el fogom neki mondani. Mindent.
Verekedésünk fő oka is  - szintén - Ő volt.
- 3 évet adtam neked, haver, de elpazaroltad. Hogy lehetsz ennyire fafejű? Látom milyen. Tudom, hogy szeret téged és, hogy szeret veled lenni. Tudom, hogy múltkor együtt aludtatok és őt nézted. Ismerlek mindkettőtöket. És őt is ismerem eléggé ahhoz, hogy tudjam, nem tudna dönteni. Visszajöttem, mert szeretem. Nem fogom már csak úgy átpasszolni neked. Főleg amilyen dögös! - kezdtem dühbe gurulni hangsúlya miatt - Képzeld mit tehetnék a testével, ha az enyém lenne! - és itt vége volt.
- Ha hozzá mersz érni a mocskos kezeddel, kinyírlak! - ragadtam meg a pólóját.
- Igen? Nem tudnál tenni semmit! Amilyen gyökér vagy csak állnál ott és néznéd, hogy jól szétkúrom a csinos kis se...
- Menny a francba, te mocskos szemét! - húztam be neki. Hogy képzeli? Ha ilyeneket mond, esküszöm agyonverem! - gondoltam.
- Hah... ezt nem kellett volna - jelentette ki meg bevitt egy jobb horgot. Minden itt kezdődött, a suli előtt, az óra vége felé. Elkezdtünk verekedni, illetve elég csúnya dolgokat vágtunk egymás fejéhez, de azért ő elég messzire ment. Már a földön vertük egymást mikor észleltem mennyien gyűltek körénk. Körbeálltak minket de senki se akart ( vagy tudott ) minket szétszedni. De ismét megjelent Ő. Próbált minket szétszedni, de egyikünk se igazán észlelte, jobban foglakoztatott minket az, hogy jól szétverjük egymás seggét.
- Fejezzétek már be! - ordított. Akkor viszont mindketten visszajutottunk a "Földre". Lihegve, sebeinket törölgetve néztünk rá, és abban is biztos voltam, hogy kibírta olvasni a tekinteteinkből a düht és a meglepődést.
- Miért? Miért kezdtétek el verni egymást? Egyikőtöket sem úgy ismerem, hogy csak úgy verekszik. Valami nyomós oknak kellett lennie. Mi volt az? Mi volt az ok, amiért ennyire nem bírtatok meglenni egy légtérben? - dühösnek tűnt, illetve kicsordult egy könnycsepp is, és abban a pillanatban bántam meg mindent. Úgy döntöttem, elmondok neki mindent.
- Jó - jelentettem ki, amivel tuti megleptem azt a balféket aki sebes arccal nézett rám - Tényleg tudni akarod? Legyen - néztem rá komolyan, és összeszedve minden bátorságomat kezdtem bele.
- Miattad - ejtettem ki a számod, mire meglepődött. Nem is csodálom - És hogy miért? Azért mert ez a faszfej azt állítja, hogy meg fog szerezni és akkor majd jól megbasz. Hát nem.! Mert én ott leszek. És miért nem hagyom a francba? Mert cseszettül szeretlek! - mondtam ki. Jólesett végre kiadni magamból mindent. A srácok tudták mi van, de Lu szerintem nem hitt a fülének. Nagy szemekkel nézett rám, meglepődve, de szeme csillogásából valahogyan most az egyszer nem tudtam olvasni. Pedig mindig megy.

10 megjegyzés:

  1. Á-Á-Á! Nem fogom kibirni szombatig olyan jó ès várom a kövit!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönööm!:)
      Sajnos mint fent is írtam, csak jövőhéten tudok részt hozni, ugyanis nem leszek itthon:/

      Törlés
  2. Mièrt,mièrt,mièrt akarod rosszkènt beállítani Ju-t? Mièrt pont Pete? Mièrt? Èn ezek után is Ju párti leszek!
    -Batmanpuding

    VálaszTörlés
  3. vááá ezaz!!! én Pete-nek szurkoltam végig ó jeee
    nagyon jó részt volt ez is :DD
    egyébként neki kezdtem egy blognak és még elég kezdö vagyok.
    na de ez nem is fontos
    szóval egy blogcsere ? :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik!:)
      Persze, linkeld a blogod chat-be:)

      Törlés
  4. Szia! Mikor lesz új rész?
    Pete láv *-* ❤❤

    VálaszTörlés
  5. Szia! Mikor lesz új rész?
    Pete láv *-* ❤❤

    VálaszTörlés
  6. Juuuuuuujj*-* nagyon siess a kovivel!!! :*

    VálaszTörlés